2017. július 27., csütörtök

Bedő Imre: Férfienergia


Lassan olvasom. Nem azért, mert nehéz olvasnom, hanem mert (belső kényszerből) fel kell dolgoznom. Végigvinni az olvasottak miatt bennem hirtelen felbukkanó reakciókat. A mélyebb, lassú integrálás meg amúgy is történik :).
A ma reggeli adag pl. mindössze 3 oldal volt.

A sok mindenből ma néhány:

1. A családfelállítás szerint fontos, hogy a világban és életünkben való boldogulásunk érdekében rend legyen a rendszerünkben.
E könyv olvasása kapcsán döbbenten ébredtem rá, hogy bár én gyermekeim apját tekintettem "elsőnek" az én rendszeremben, ez nem az igazam. Vele éltem sok évig, hozzá kötődtem leginkább, őt szerettem legerősebben, vele építettem fel a családom; mégsem ő az első az én soromban.
Mert volt előtte egy fiatalember, akit ugyan sosem zártam ki a múltamból és nem felejtettem el, sőt a gyermekeim és az apukájuk is tud a létezéséről, mégsem számítottam be a "csapatomba".
Fontos volt, mint a múltam része, mint komoly érzelmi, szeretetteli kapcsolat, de: a rendszeremből kihagytam.
Megdöbbenek ezen a vakfoltomon!
(Amikor rájövök, hogy ez így van/volt, szomorú, csalódott és elkeseredett leszek, mert belátásra és rendre van szükségem, ezért azt kérem, mondjam meg, kész vagyok-e Jenőt beállítani az őt megillető helyre!
Válaszom: Kész még nem vagyok, de szándékomban áll. Nem vagyok kész, mert azt hiszem /a folyamatom e szakaszán/, hogy ezzel Lacit - gyermekeim apját - fosztom meg valamitől, ami neki jár. Hiába tudom, hogy nem így van - most még van egy ilyen hit bennem.
Itt megkönnyebbültem emlékeztetem magam, hogy van egy nagyon jól működő EMK-s gyakorlatom a hitrendszerek felülvizsgálatára és megváltoztatására :)!)

2. Olvasás közben újra, meg újra rámtör a megkönnyebbülés: van reményem.
Remény arra, hogy vannak férfiak, akikkel közös az értékrend, ha családról, gyerekekről, férfi-nő kapcsolatról van szó. Remény arra, hogy van férfi, aki mellém tud állni, aki bírja az iramot. Aki bírja erővel, kitartással, önbecsüléssel. Aki nem futamodik meg egy ponton: történetesen azon a ponton, amikor nem csak azt kell nyújtania, amit ő akar, hanem időnként azt is, amit én szeretnék kapni. Mert a szeretet szükséglet, amit mindenki őrá jellemző módon tud megélni, azaz adott cselekedeteket fordít szeretetnek. Ha a másik ezen a módon is ki tudja mutatni a szeretetét, akkor megjön a választottság élménye is. A tudat, hogy a másik pont engem akar, nem egy általa elképzelt nőt, aki történetesen az én külsőmben bújt el.

3. A nőket egyébként szőr mentén említi csak a szerző (hisz másról szól az írás, történetesen a férfienergiáról :)), de hát én meg folyamatosan mellé teszem magamat, magunkat.
Most az olvasott szakasz miatt: a szülőségben.
Bedő Imre azt írja, hogy a férfivá váláshoz szükséges a beavatás az erőfeszítéseken keresztül, a női nemnél pedig a gyermekszüléssel megtörténik a (felnőtt)nővé és anyává válás.
E ponton elkezdek belül vitatkozni. Mert igen, szerintem is így van, amíg úgy gondoljuk mi nők, ha eljön az ideje, hogy családot akarunk. Azaz, amikor nem csak gyereket akarunk, hanem anyává is akarunk válni.
Azaz nem csak az örömökre, hanem a feladatokra is készen állunk. Arra pl., hogy a szülés egy fizikai fájdalommal járó természetes folyamat. Mert ennek átélése: beavatás.
Amikor a 9 hónap nem a vizsgálatok végtelen sora, aggódás a csinos vonalak elvesztése miatt (hisz lehetünk csinos várandós nők), hanem felkészülés az anyaságra.
A sok császármetszés, az epidurális érzéstelenítés a szülés alatt, a szülés misztériuma helyetti hospitalizált folyamat, amikor nem a szülésre, hanem a következő kórházi tennivalóra (hogyan feküdjek, mit mond az orvos, nem esett-e le a hasamról a szívhangvizsgáló, fájáserősségmérő tappancs, stb) figyelünk, megfoszt bennünket ettől a beavatódástól.
Pedig ennek a folyamatnak a végigvitele, az, hogy a hatalmas fájdalom semmivé törpül az örömben: szükséges ahhoz, hogy kibírjuk az álmatlan éjszakákat, hogy örömmel és mondhatni könnyedén pelenkázzunk, mossunk, főzzünk, takarítsunk, vasaljunk, járjunk játszótérre (utóbbi: városi anyaként). Vagy legalábbis abban, hogy ne mártírként, szenvedve tegyük mindezt.
Mindennek következtében pedig erősödik női mivoltunk tudata, az önbecsülés, hogy képesek vagyunk ezekre a dolgokra, tehát elég jó nők vagyunk. Elfáradunk, sokszor kimerülünk, de mindezt elégedetten tesszük és feltöltődünk általa az újabb feladatokra.
Persze mindig is fontos csinosnak is lenni, a saját egyéb szükségleteket is figyelembe venni - a többieké mellett.
No és vannak nők, akik felnőtt nővé tudnak válni akkor is, ha valamiért megfosztódnak az anyaság élményétől. Talán pont ezen csalódottság, fájdalom megélésén keresztül ...

Tudom, hogy mindez az én olvasatom.
Minden olvasónak mást nyújt, mást mond ez a könyv. De meggyőződésem, hogy azoknak, akik figyelmesen olvassák, sokat ad - nemtől függetlenül. Tisztánlátást, megértést, rendet teremt.
Szóval szívesen ajánlom figyelmetekbe!
Mindemellett, attól tartok: folyt köv. :)


2017. július 19., szerda

Egy könyvről


Olvasok egy könyvet.
Na, nem ez a hír, hisz mióta enyém a betűk összeolvasásának képessége, mindig is olvastam. Sokat. Eleinte mindenfélét, aztán lassan kialakult az ízlésem.
Például inkább regényeket olvasok, mint megmondós könyveket. Mert az az élményem, hogy a jó regényírók rengeteg tudást közvetítenek felénk, olvasók felé, csak nem szájbarágós módon :). Márpedig mindig is szerettem, ha én találhatom meg a dolgokban a számomra lényegest.

Azért néha megszólít 1-1 olyan könyv is, ami a "direkt tanító" polcomra kerül. Ebből nincs túl sok, de másfél hete éppen megláttam egyet egy barátnőm kezében, amit muszáj* volt kölcsönkérnem. (*Amikor megláttam a könyvet, izgatott kíváncsiság kerített hatalmába, mert tisztánlátásra, tanulásra, tudásra volt szükségem, ezért megkértem, adja kölcsön nekem arra az időre, míg elolvasom.)

Lehet, hogy megköveztek érte, de ebben az írásomban még nem osztom meg, mely könyvről van szó.
Most csak felcsigázlak benneteket :).
Mert most arról a hatásról akarok írni, amit  rám gyakorol, anélkül, hogy ez célja lenne, ugyanis a tényleges témájától függetlenül is hat rám.

1. Egyértelműség született bennem a papír alapú és az e-könyvek témájában.
Eddig azt hittem, választanom kell.
Ecsetelgettem magamban az egyik és másik előnyeit. Kontra-kontra alapon. Nem tudtam dönteni. Hisz mindkettőt szeretem, csak más értékekért.
Ma reggel pedig, letéve "a" könyvet a reggeli penzum elolvasása után, a zuhany alatt megszületett egy egyértelműség: nem kell választanom.
Micsoda megkönnyebbülés!
Otthon, vagy más helyzetekben, amikor kényelmesen tehetem, illetve biztosan nem sérül, akkor a papírt választom.
Utazásnál, amikor fontos, hogy a csomagomat elbírjam, és az éppen szeretett könyv sérülhet, akkor az e-könyvet. Mert az könnyű és elég erős, hogy bírja a strapát. Ráadásul szövegrészleteket úgy emelhetek ki benne a magam számára fontosnak jelölve, hogy az nem hagy maradandó nyomot magában a könyvben, hisz kitörölhető, illetve megváltoztatható, attól függően, hogyan változik olvasás közben a fókuszom.      

2. Rájöttem, hogy ahogy most már elég régóta olvasok, illetve tűmunkázok, nem tölt el teljes elégedettséggel.
Ugyanis régebben mindig csak egy könyvet olvastam, vagy egy dolgot kötöttem/horgoltam/hímeztem egyszerre.
Manapság pedig egész oszlopnyi azok könyvek sora, melyeket párhuzamosan olvasok, illetve amikor kb. 2 hete megszámoltam, döbbenten láttam, hogy csak keresztszemes hímzésből 12 elkezdett munkám van. A félben lévő gobelinjeimről, horgolásaimról, kötéseimről nem is beszélek. (Rettenetes!!)
Szóval rendre és átláthatóságra van szükségem. Ezért arra jutottam, hogy igyekszem mindkét témában 3-ra csökkenteni a párhuzamosan vitt dolgaim számát. (A 3 bevált a gyerekeknél is, még kellően átlátható mennyiség számomra :)).)

3. Újra előjött bennem a hála érzése a könyvekkel kapcsolatban, mert megerősödött a tudat, hányszor segítettek már át nehéz élethelyzeteken a tanulás, fejlődés, kikapcsolódás, önfeledtség élményével! Volt idő, amikor az emberek között megélt fájdalmak miatt bezárkózva magamba - a kézimunkázás mellet - életmentő kapaszkodóm volt az olvasás, a (szerintem) jó könyvek társasága.

Szóval: ezt a bizonyos könyvet azért is sorolom a számomra legjobbak közé, mert tényleges mondanivalóján túl bennem rend, egyértelműség, elszántság, életkedv és életerő ébred.
Köszönöm az intuíciómnak, hogy rám szólt, mikor megláttam; Ági barátnőmnek, hogy kölcsönadta; az írónak pedig a témaválasztás mellett azt is, hogy úgy fogalmaz meg dolgokat, ahogy azt teszi!

E pillanatban pedig megértem, miért is írtam le mindezt :)!
Néhány bejegyzéssel korábban témám volt, hogy elveszett az inspirációm az írásra egy kapcsolatom megszűnésével. Most pedig látom, hogy ez a könyv hozzáad egy nagy szeletet a lelkesedésemhez, hogy többet írjak.
Mert, ha van, akire az én írásom hat (mégha csak negyed akkora erővel is) úgy, mint ez a könyv rám, akkor szívesen írok :).

Ráadásul egy csomó mindent megértek általa pont ezen megszakadt kapcsolatom dinamikájáról.
De ez már egy következő bejegyzés felé visz :).
Folyt. köv.