2014. október 4., szombat

Újra: Életre val(l)ó kapcsolatok



Ezzel a címmel korábban meghirdetett tanfolyamom végül nem indult el szeptemberben.
Kerestem, hogy vagyok én e késlekedés forrása. Azt találtam, hogy amikor írtam a meghívó szövegét, valamit. ami most igazán élő bennem, nem vállaltam fel.
Reménykedtem, elég lesz, ha az életteliség iránti vágyamat, mint nekem fontos értéket, beleírom a meghívóba.
Úgy tűnik mégis, ez kevés. Ennél több kell, a teljes őszinteség: szeretném, ha a tanfolyam során kiemelt hangsúlyt kapna: az EMK-t most (főleg) azért tanuljuk, hogy ezzel a nők és férfiak között teremtsünk harmónikus, bizalommal teli kapcsolatot.
Az évek alatt ugyanis, mióta tanítom ezt a beszédmodellt, kiviláglott számomra, ha a nemek közötti kapcsolat áramló, akkor ez alap, melyre építhetünk sok minden mást. Ezért szeretném mostantól ezt a témát kiemelt figyelemmel, empátiával, szeretettel kezelni. Hangsúlyossá tenni a tanfolyamokon. Azért pedig, hogy ez valóban történhessen, örömmel köszöntöm a férfiakat is az EMK-s csapatban!

Természetesen maga az Erőszakmentes Kommunikáció az élet minden területén megkönnyítheti a kapcsolatteremtést. Ha használjuk, általánosan járulunk hozzá életünk szebbé tételéhez.
Így, akinek a gyermekével, szüleivel, kollégájával való párbeszéd jelent nehézséget, Őt is szeretettel várom!

Ez a mostani kurzus egy 3x30 órából álló tanfolyamsorozat első része. Viszont, aki jelentkezik, csak erre a 30 órára kötelezi el magát :).
Október 20-val kezdődően 10 héten át, hétfő esténként, 18-21 óra között találkozunk.
Helyszín: Bp. XIII. Hegedűs Gy. u. 49-51. 1./1. 20-as kapukód. Kikötő Önismereti Kp.

További részletekről érdeklődni a jszentpeteri@yahoo.com e-mail címen lehet. Tárgy: EMK.

Tanuljunk együtt :)!




Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése