Saját fészek

Van egy emberi rutin a kapcsolatainkban, amit évek óta figyelek. Először magamnál láttam meg, amikor a válásomat dolgoztam fel :(.

Amikor egész nap a munkahelyünkön vagyunk, vagy intézzük egyéb dolgainkat és feszültté válunk, igyekszünk uralkodni magunkon. Nem biztos, hogy konfliktus kerülésből (azaz "gyávaságból"), hanem mert szeretnénk megőrizni mondjuk az anyagi biztonságunkat, vagy önvédelemből, vagy az egyszerűség és hatékonyság kedvéért. Szóval az idegenek előtt jó képet vágunk mindenhez.
De egész nap rohanunk, feladatot végzünk, ügyeket oldunk meg, így a magunkra figyelés (mentalhigiene) elmarad.
Hazaérve pedig kiengedünk. Az egész nap hordaléka a családtagoknak jut. Könnyen robbanunk a legkisebb dolog miatt is, vagy "csak" morgolódunk, néha elvonulunk a szeretteinktől, pihenni. Nem vagyunk velük együtt, bár annak lenne ideje.

Sok éve megláttam magamnál, hogy ezt azért így teszem, mert az enyéim felé van meg a bizalom. Bizalom abban, hogy lehetek az, aki vagyok, lehetek őszinte. (Nem kell képmutatónak lennem.)
Bizalom a szeretetükben.
Abban, hogy a szeretet olyan erős közöttünk, hogy ezt is elbírja.

Ugyanakkor megrázó volt ráébrednem, hogy pont azoknak mutatom a legrosszabb oldalam, akik a legkedvesebbek nekem. Az otthonom nem a szeretet, harmónia, feltöltődés színtere, hanem a "szemétdomb", ahova a "mocsok" kerül belőlem.
Márpedig, ha belerondítok a saját fészkembe, akkor nekem is szagolnom kell és a bőrömön éreznem az eredményt.

Aktualitás? Néhány élmény EMK-s körökben. Ahol, én úgy látom, vannak, akikben erős a bizalom abban, hogy megnyilvánulhatnak bárhogy, hisz itt valószínüleg "lefordítják" a többiek érthető emberi nyelvre (szükségletre-kérésre) az ítéleteket.
Ami sokszor meg is történik.

Ugyanakkor volt már, hogy valaki, akit megkért egy társunk az EMK közösség FB oldalán, mondja már el, amit szeretne, másként, azt válaszolta, hogy "itt mindent szabad". Vagy ugyanezen kérésre múlt szerdán egy régi és igen kedves barátom azt válaszolta, hogy "fenntartja a jogot, hogy úgy fejezze ki magát, ahogy akarja".
No és természetesen szabad, illetve van joga mindenkinek úgy mondani a kritikát, ahogy csak akarja.
Viszont lehet, hogy itt nem a szabadság, vagy a jog a kérdés. Hanem, hogy megéri-e.
Tényleg kifizetődő-e a számunkra fontos kapcsolatokban, a nekünk biztonságot nyújtó helyen úgy dönteni, hogy nem használjuk EMK-s tudásunkat, azaz a kapcsolat megteremtésének szándéka nélkül jelen lenni. Arra várva, hogy majd a többiek ...
Azt hiszem, néha megengedhetjük ezt magunknak. Mert valóban ott a szeretet a másik oldalon.
De kétlem, hogy érdemes ezzel (vissza)élni újra és újra.

Mert a szeretet, mint tudjuk, szükséglet. Amit cselekvésekből kaphatunk meg és fontos benne a kölcsönösség. Ha nem töltjük fel oda-vissza, kifogyhat.
Ahogy én is elváltam, pedig érzésként mindkettőnkben még sok-sok évig jelen volt a szeretet a másik iránt.
De szükségletként fáradtak, feszültek voltunk a kapcsolatunkba tölteni. Túlságosan is bíztunk az érzés erejében.

Tehát:
1. Amikor EMK-s körben a fenti válaszokat hallom a kérésre, hogy "kérlek, most fogalmazd meg ezt úgy, hogy magadról beszélsz", akkor csalódottá és elkeseredetté válok, mert kölcsönösségre és közös értékrendre van szükségem, ezért azt kérem magamtól, most mondjam meg, kész vagyok-e arra, hogy aktuális levelezésemben egy ismerősömmel csak akkor írom meg a válaszom, amikor az már rólam szól!
Igen, törekszem erre :).
2. Amikor ezeket tapasztalom, akkor tehetetlenné is válok, mert hitelességre van szükségem, ezért azt kérem magamtól, hogy emlékezzek arra: a kérés egyik ismérve, hogy elfogadunk rá nemet is válaszul!
Történik :).
3. Amikor az egyik elutasítást egy szerettem mondja egy másik szerettem kérésére EMK gyakorlón, akkor magányossá válok, mert kölcsönös nyitottságra és bizalomra van szükségem, ezért azt kérem magamtól, mondjam meg, ha T. nem jelentkezik 3 héten belül, kész vagyok-e én írni neki!
Most van erre bennem szándék :).
4. Amikor ezekre az élményekre gondolok, akkor aggodalmat érzek, mert rendre és egyértelműségre van szükségem, ezért azt kérem magamtól, mondjam meg, kész vagyok-e arra, hogy a szeretteimmel való kapcsolatokba csak a velük való feszültségeimet vigyem be.
Hááát, erre is törekszem :).

(Félreértés elkerülése végett: gyakran van, hogy mástól és nem magamtól kérek :))). De amikor a blogot írom, akkor rendszerint egyedül vagyok kéznél lévő ember, tehát adott, hogy a pillanatnyi szükségletem beteljesülése érdekében magamtól kérhetek.)