2017. október 16., hétfő

Könyvelési hiba


Mint pár hete kiderült számomra, egész életemben vezettem egy belső könyvelést.

A főkönyvet akkor nyitottam, mikor megszülettem. Az első info, melyet rólam a világ adott nekem és mindenki másnak, az volt, hogy nő vagyok.
Innentől kezdve minden olyan tétel, mely elmarasztalást tartalmazott, ez alá a főcím alá került. Úgy könyveltem el, hogy a nő tehet róla, azaz ő a hibás, ha későn fekszem, ezért másnap nehezen kelek; ha a buliban csak arra figyelek, hogy jól érzem magam és finom az ital, tehát többet iszom a kelleténél (3-4 évente egyszer); ha türelmetlen vagyok a gyerekeimmel; ha nem mosogatok el, pedig a mosogatótál teli van; ha késve hirdetem meg a tanfolyamokat, csoportokat; mert nem lettem még akkreditált tréner; ha elváltam, pedig a családunkban ez nem szokás; ha boldog vagyok, miközben mindenki sír körülöttem; ha a munkám miatt esetleg sétálhatok a Duna partján, miközben a rendes emberek dolgoznak; ha szombat-vasárnap csoportot vezetek, pedig minden rendes ember ilyenkor pihen; ha nem utazom el nyáron nyaralni, mint mindenki más; ha 15 évente egyszer megengedem magamnak, hogy akár 1-2 is hónapra kilépjek a taposómalomból és elmenjek a világ másik végébe; stb.
Tehát minden tétel ide került, ami nemtetszést válthatott ki akárkiből, valakiből, belőlem.

Aztán, ahogy növekedtem, kiderült, hogy van itt még egy létező: az ember. Egy nem nélküli lény.
Nos, a főkönyv vizsgálatakor úgy tűnt, hogy ez alá a főcím alá csak kevés dolog került ugyan, de azok legalább némi elismerésre méltóak.
A fejlődőképesség az anyaság sok éve alatt. Az elfogadásra való készség, ha mások hibájáról van szó. A makacs elszántság, hogy az EMK-t igazán tudjam. Viszonylag rendes gyereke vagyok a szüleimnek. Kitartóan kutatom, hogy válhatok még jobb emberré. Néhány másik embertársamnak viszonylag jó barátja vagyok. Hajlamos vagyok a félelem helyett a szeretetet választani mozgatórugóként.
Szóval minden olyan tételt, mely elfogadható cselekedetet, tulajdonságot jelent, ez alá a főcím alá írtam.

Alaposan megvizsgálva a lapokat és minden egyes bejegyzést, rájöttem, hogy a könyvelőm rosszul végezte a munkáját.

Mert valójában a nő, onnantól kedve, hogy megszületett, elég jó. Nincs semmi hiba benne sem fizikailag, sem lelkileg. Elég jó feleség volt, aztán elég jó barátnő. Elég jó lánya a szüleinek. Elég jó anyja a gyerekeinek.
Ellenben az ember esendő, néha téved. Van, hogy többet eszik a finom falatokból, mint ami egészséges. Van, hogy dacol a világgal, pedig senki sem figyel oda rá, így önmagával szúr csak ki. Van, hogy nagyon is fontos dolgokat, melyek megtételére talán évek óta vár, szinte ok nélkül halogat. Van, hogy sérelmeket évtizedeken át dédelget a szívében. No és hajlamos mindenért önmagát, a nőt hibáztatni.

Szóval az egész mindenséget át kellett írnom. Illetve a két főcímet meg kellett fordítanom.

Nem tudjátok még csak elképzelni sem, mi történt ekkor!!
Minden dolog, ami addig főbenjáró, halálos véteknek számított a Nő címszó alatt, átkerülve az Ember alá, bocsánatos bűnné, apró emberi gyengességgé minősült át.
Hisz az ember ugye esendő, gyenge, sérülékeny lény...
Egyelőre ennek a ténynek elképesztő logikátlanságát és emellett az életet, emberi és nő-férfi kapcsolatokat alaposan megnehezítő tragédiáját bámulom.

Ugyanakkor, amikor kicseréltem a főcímeket magamban, szinte egycsapásra megváltozott önmagam megítélése.
Egyszerre és egyszerűen szabad, megkönnyebbült, elégedett nővé váltam.
Elvégeztem, így be is fejeztem egy 25 éve elkezdett munkát.
Köszönöm!


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése