2017. január 2., hétfő

Évkezdet


Boldog új esztendőt kívánok Mindannyiónknak!
Remélem, Nektek is meghitten, nagyrészt örömben teltek az ünnepek és még némi pihenésre is jutott időtök! Ez utóbbiból nekem nem sok került, de nem bánom, mert fontosabb volt az együtt töltött idő a szeretteimmel. Majd igyekszem a pihenést e hónapban tudatosan beiktatni a napjaimba.
Most pedig, ahogy ígértem, íme a januári találkozó meghívója. Bízom benne, lesznek szép számmal, akiket érdekel! Ezt követően február 18-19-én lesz majd csoport :).


Időnként olyan, mintha más nyelven beszélnénk ... !


A hozzám forduló párok gyakran mondják, hogy legszívesebben betennének a zsebükbe, hogy magukkal vigyenek és mikor kell, elővennének, hogy lefordítsam őket otthon is egymásnak :).

Mert a mindennapokban előfordul, hogy nehezen értjük egymást. Hiába a közös anyanyelv, mintha az elvileg érthető szavak más jelentést kapnának menet közben. Van, hogy egymás mellett ülünk, mégis, mire a mondat a másik füléhez ér, már másként szól, mint ahogy kimondtuk. Bármily fura, ez gyakoribb, mint hinnénk.

Az is gondot tud jelenteni, ha nagy nehezen egyikünk végre elégedetten dől hátra azzal, hogy: Na végre megértettél!!, a másik ott marad a kifosztottság élményével, mert rá már nem jut figyelem, idő, energia. Ráadásul, ha ez megismétlődik, a kölcsönösség hiánya erősödik, a fájdalom pedig növekszik...

Máskor az a gondunk, hogy valamit "már százszor elmondtunk" magunkról, de a másik nem eszerint viszonyul hozzánk: Még mindig nem hagy békén reggel, az első félórában, hanem pont akkor akarja megbeszélni, mit vigyünk anyóséknak a családi bulira, pedig tudhatná, hogy én ilyenkor használhatatlan vagyok! Még mindig el akar utazni lehetőleg minden hétvégén, pedig nekem nincs más szabad időm, amit itthon, a lakásban tölthetnék (vele) meghitten, bekuckózva az egész hetes strapa után!! stb.

Tehát, a januári csoporton ehhez hasonló témákat veszünk elő és kutatjuk ki, mi történik velünk, ill. a másikkal ilyenkor és mit tehetünk, hogy megélhessük a kölcsönös megértést.
Természetesen EMK, de most sem feltétel, hogy ti ismerjétek!
Szeretettel várom azokat, akiket ez a téma megszólít!

Idő: 2017. január 21-22. 10-18 óra között
Helyszín: Lélekszíntér, Bp., XIII. Szófia u. 15. 3. em. 20-as kapucsengő
Jelentkezés, érdeklődés jan. 18-ig: jszentpeteri@gmail.com, +36302515554

Szeretettel:
Julianna



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése