2016. november 20., vasárnap

Adventi gyakorlás-tanulás


Ünnepváró találkozás

Amikor kitaláltam a havonta megújuló lehetőséget magamnak és másoknak, hogy egész hétvégéket tölthessünk együtt az EMK jegyében, azt is terveztem, hogy a gyógyuló-tematikus csoportok közé évente 3-4 alkalmat beiktatok, amikor az EMK-t már ismerők erősíthetik, rendszerezhetik tudásukat. Most itt az ideje egy ilyen találkozásnak. 
Mért tartom ezt fontosnak? Mert 20 és fél évnyi tanulás, gyakorlás után még mindig fedezek fel új dolgokat, részleteket, melyek mélyítik bennem az elköteleződöttséget. Úgy tűnik, ennek soha nincs vége. 
Szóval tanuljunk együtt és ne "megeemkázzuk" magunkat és másokat, hanem "beszéljünk eemkául"!

Különös lehet, de most az alapmondatot szeretném fókuszba tenni. Jogos a kérdés, hogy minek, hisz ezzel kezdi mindenki. 1. Mert szeretném, ha az a hit, hogy ez egy, a fülünknek idegenül hangzó mondat - változna, szelídülne. 2. Hogy nyilvánvalóvá váljon, bármit elveszünk belőle, vagy hozzáadunk, esetleg módosítunk, az inkább gyengíti, mint erősíti a hatást. 3. Pontosítjuk, kiegészítjük az érzések, szükségletek listáját. 4. Mivel múltkor kimaradt, sor kerül a nemet mondás művészetének elsajátítására.

Közben persze a résztvevőknek bőven lesz alkalma, hogy önmagukkal találkozzanak és megértés szülessen bennük szeretteik felé a nehéz helyzetek kibogozásával. 
Ezzel készülünk az ünnepre. Lehetőséget teremtünk a szeretet és bizalom visszaállítására számunkra igazán fontos kapcsolatokban.

Időpont: december 3-4. (szombat-vasárnap) 10-18 óra
Helyszín: Lélekszíntér, Bp., VI. Szófia utca 15. 3. em. 2-es kapucsengő (nincs lift)
Jelentkezés, ár és egyéb info: jszentpeteri@gmail.com, vagy +36302515554

Természetesen EMK!
Szeretettel várok minden érdeklődőt!

Julianna


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése