2016. október 18., kedd

Tényleg magamban beszélek?!



Egy hete lezajlott az októberi csoport, így ideje, hogy meghirdessem a november elejére tervezettet :).
Számomra mindig izgalmas úgy dolgozni, hogy a résztvevők egy része ismeri (többé-kevésbé) az EMK-t, mások pedig egyáltalán nem hallottak még róla. Megtalálni az egyensúlyt, hogy eleget mondjak, de ne túl sokat - kihívás. Mert fontos, hogy a 2 nap alatt megtörténhessen, amiért eljönnek az emberek és (majdnem) egyformán sokat vigyen haza mindenki.
Azt hiszem, ez a múlt hétvégi csoportban sikerült. Részben úgy, hogy az első nap csak önmagunkat vizsgáltuk :).
Ezzel már itt is vagyok a november eleji csoport témájánál:

Szóba állni Önmagunkkal


Egyik legfontosabb belső igényünk az élet szebbé/jobbá tétele. Azaz: szívből adni. 

Ezt viszont csak akkor tudjuk tenni maradéktalanul, ha van miből. Bármikor, amikor úgy adunk, hogy nincs sok kedvünk hozzá, megfizetjük az árát. Feszültséggel, morcossággal, haraggal. Rendszerint valamikor számon is kérjük ezt a másiktól, aki pedig tanácstalanul hallgat bennünket, mert nincs tudomása arról, amit felemlegetünk. Hisz honnan tudná, hogy (pl.) három héttel ezelőtt mi "a kedvéért" erőszakot követtünk el önmagunkon.

Mivel ez a működés erősen rombolja a kapcsolatot és a köztünk élő bizalmat, érdemes vele foglalkoznunk. Mert adni csak maradéktalanul érdemes. Saját, választott döntésből. Akár egy vacsora elkészítéséről, akár a gyerek lefektetéséről, vagy egy világ körüli utazásról van is szó. 
Ehhez pedig fontos szóba állni Önmagunkkal.

No persze akkor is nehéz teljes beleállással adni másnak, ha magunkban folyamatosan elégedetlenkedünk azzal az emberrel, akinek a bőrében élünk. Amikor belül ehhez hasonló szövegek futnak: már megint elszúrtad; szerintem az a nő jobban tetszik neki, mint én; egy valamire való férfi mellett biztosan nem sírna ennyit; megint elfelejtettem megvenni a tejet, pedig megigértem; ilyen cuccban nem léphetek ki az utcára; megint csak akkor érek haza, mikor a gyerekek már alszanak :( ...

November első hétvégéjén tehát abban szerzünk majd rutint, hogyan is tudhatjuk meg, hogy egy kérésre igent, vagy inkább nemet szeretnénk-e mondani; mit tehetünk, ha egyébként jól működő és szeretetteli kapcsolatunkban nem tudjuk kellően képviselni magunkat; hogy mondjuk el a nehézségeket, hogy a harmónia megmaradjon. Illetve előkerül, mit is akarunk önmagunktól, amikor elégedetlenkedő gondolatok futnak az agyunkban.

Természetesen EMK! Ugyanakkor most nem kell előzetes ismeret hozzá.
Viszont szívből ajánlom azoknak is, akik tudásukat szeretnék felfrissíteni, vagy finomítani :)!

Helyszín: Lélekszíntér, Bp., VI. Szófia u. 15. 3. em. 2-es kapucsengő
Időpont: 2016. november 5-6. 10-18 óra között
Jelentkezés és egyéb információ (pl. az árról): 
jszentpeteri@gmail.com, +36302515554

Szeretettel várlak Benneteket!
Julianna


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése