2016. február 23., kedd

Szintek


Az Erőszakmentes Kommunikáció használhatóságának vannak szintjei. Ez számomra egyik csodája.
Használhatom egyszerűen egy pillanatnyi vita feloldására, ha fontos számomra a másik emberrel való harmónia pl. a munkahelyen, a hatékony együttműködés érdekében.
Jól jön az ismerete akkor is, amikor egy számomra igazán fontos emberrel elveszik köztünk a bizalom és komoly "zsiráftáncot" igényel annak visszaállítása. (zsiráf - az EMK használatának szimbóluma, zsiráftánc - amikor többlépéses folyamatot viszünk végig, kitartással, újra és újra önmagunkat és a másik embert megértve egy adott helyzetben).
Van aztán az a szint, amikor "gyógyulunk". Amikor egy korábbi viselkedési, vagy hitmintánkat felismerve eljutunk annak elfogadásáig, mert megkeressük, hogyan táplálta ez mindmostanáig az életünket, aztán elengedjük, hogy egy manapság aktuális, bennünket a jelenben jobban szolgáló rendet teremtsünk.

Én igyekszem mindhárom szintet élni és tanítva másoknak az EMK-t, a befektetett időtől, energiától függően "várom el" a másiktól, hogy beépítse  tudását a mindennapokba.
Időről időre meghatottsággal gondolok arra, hogy én az önismereti utazásom során többedik megállóban találkoztam Marshallal. Így magától értetődő volt, hogy az EMK az önismeret útja is.
A trénerképzés során, azt hiszem, a legnagyobb nehézséget az okozza a résztvevőknek, hogy amit első hallásra konfliktuskezelő modellnek vélnek, azt rendszeresen, kitartóan és félelmeket túllépve használják önvizsgálatra is. Nem pusztán egy vitában megkeresve érzésüket és szükségletüket, hanem a többi emberrel végzett munka során feltárva saját mozgatórugóikat, szimpátiájuk, vagy antipátiájuk okait, forrását. Ezzel lehetővé téve, hogy a szemben ülő ember történetében a legextrémebb részleteket, nézőpontokat is képesek legyenek szeretetteli elfogadással kezelni.

Bevallom, ez sok idő, energia és még több fájdalmas szembesülés forrása önmagunkkal. Ez a fenti kép számomra jó szimbólum. Mert egy ilyen teraszos kertet kialakítani biztosan kemény, kitartó munkával, adott esetben talán robbantásokkal, de mindenképpen ásással, izzadsággal jár.

Mi hozta e bejegyzésem aktualitását? 3 héttel ezelőtt volt Marshall halálának évfordulója. Megemlékezésül Rambala Évi (hazánkban jelenleg az egyetlen nemzetközileg akkreditált tréner) szervezett egy találkozót az EMK iránt érdeklődőknek. Ezen az összejövetelen én is tartottam előadást/műhelymunkát. Miközben az emberek éppen végezték az általam felvázolt gyakorlatot, volt időm magamra nézni a helyzetben. Meglepett örömmel állapítottam meg: nem jöttem zavarba attól, hogy másfél órám van kb. 40, az EMK-t különböző szinten ismerő ember figyelmét "elviselni" és lekötni. Hirtelen felidéződött bennem az a szorongással, félelemmel teli fiatal nő, aki ennek az útnak az elején voltam. Emlékeztem, hogy leizzadtam, mikor az első felkérést kaptam egy 3 napos tanfolyam megtartására. Remegő hangomra, amivel beszámoltam Marshallnak a felkérésről. A hasmenésre, mely napokon át megelőzte utazásunkat a helyszínre és az alvás nélkül, szorongva töltött éjszakára, vajon menni fog-e... Mert bár nem hittem korábban, hogy én valaha is ilyenre szánom el magam, most a kihívás mégis izgatott. Valahogy egyértelmű volt: nekem ezt tennem kell.
Jöttek évek, amikor tanítottam, melyekben már nem a szorongás, félelem volt kísérőm, hanem a bizonytalanság. Elég érthető, ami mondok? Elég  összeszedett? Van ennek valami íve? A hosszú mondatnak, amit mondtam, a vége összefüggésben van a kezdő szavakkal? (Ezt sokszor kérdeztem.) Tudok adni én valamit a jelenlévőknek?
Aztán, amikor láttam, hogy az általam (felkérésre) vezetett trénerképzés során tényleg lett, aki az EMK-t példamutatással tanító oktatóvá vált, akkor lassan elhittem: itt a helyem. 18 évnyi EMK tanulás, 14 évnyi tanítás meghozta a bizalmat önmagam felé.

No persze az igazsághoz tartozik, hogy ezt a magabiztosságot akkor tudom átélni, ha EMK-ról van szó. Számtalan területe van az életemnek, ahol a szorongó vidéki kislány az úr bennem. Viszont ennek a vasárnap délutánnak a felismerései most bizalmat adnak, hogy a többi, félelemmel teli területet is beragyoghatja egyszer a nap. Szerencsére hosszú az élet, így elég lehetőség van a belső munkára.

Az eredmény pedig: egy gyönyörű kert és egy "elég jó" tréner. Tehát, azt hiszem, mindenképp megéri ;)!


3 megjegyzés:

  1. Emlékszem a remegő kezemre amikor először vezettem elő a barátnőimből verbuválódott kis csapatnak amit az EMK-ról gondoltam. Meg a blokkra ami belém költözött mikor bejöttél egyszer :D
    Köszönöm hogy mellettem vagy és az én "bizonytalan éveimben" tovább segítesz... Ez az áramló szeretet :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nagyon szívesen és boldogan! Én pedig köszönöm a folyamatos megerősítő visszajelzést és a szeretet kölcsönösségét!

      Törlés