2016. november 20., vasárnap

Adventi gyakorlás-tanulás


Ünnepváró találkozás

Amikor kitaláltam a havonta megújuló lehetőséget magamnak és másoknak, hogy egész hétvégéket tölthessünk együtt az EMK jegyében, azt is terveztem, hogy a gyógyuló-tematikus csoportok közé évente 3-4 alkalmat beiktatok, amikor az EMK-t már ismerők erősíthetik, rendszerezhetik tudásukat. Most itt az ideje egy ilyen találkozásnak. 
Mért tartom ezt fontosnak? Mert 20 és fél évnyi tanulás, gyakorlás után még mindig fedezek fel új dolgokat, részleteket, melyek mélyítik bennem az elköteleződöttséget. Úgy tűnik, ennek soha nincs vége. 
Szóval tanuljunk együtt és ne "megeemkázzuk" magunkat és másokat, hanem "beszéljünk eemkául"!

Különös lehet, de most az alapmondatot szeretném fókuszba tenni. Jogos a kérdés, hogy minek, hisz ezzel kezdi mindenki. 1. Mert szeretném, ha az a hit, hogy ez egy, a fülünknek idegenül hangzó mondat - változna, szelídülne. 2. Hogy nyilvánvalóvá váljon, bármit elveszünk belőle, vagy hozzáadunk, esetleg módosítunk, az inkább gyengíti, mint erősíti a hatást. 3. Pontosítjuk, kiegészítjük az érzések, szükségletek listáját. 4. Mivel múltkor kimaradt, sor kerül a nemet mondás művészetének elsajátítására.

Közben persze a résztvevőknek bőven lesz alkalma, hogy önmagukkal találkozzanak és megértés szülessen bennük szeretteik felé a nehéz helyzetek kibogozásával. 
Ezzel készülünk az ünnepre. Lehetőséget teremtünk a szeretet és bizalom visszaállítására számunkra igazán fontos kapcsolatokban.

Időpont: december 3-4. (szombat-vasárnap) 10-18 óra
Helyszín: Lélekszíntér, Bp., VI. Szófia utca 15. 3. em. 2-es kapucsengő (nincs lift)
Jelentkezés, ár és egyéb info: jszentpeteri@gmail.com, vagy +36302515554

Természetesen EMK!
Szeretettel várok minden érdeklődőt!

Julianna


2016. november 17., csütörtök

Elcsendesedés


Mostanában többször élem úgy, hogy új és új időszámításba kezdek. Van: a trénerképzés előtt és után; Maui előtt és után; beköltözés előtt és után; legújabban pedig a gyógyítás előtt és után.
Ezek a történések mind különböző változást hoztak, így külön-külön emlékszem meg magamban róluk, hisz életem más-más területén mutatkoznak meg.

Éppen a gyógyítás utáni gyógyulás folyamata zajlik. Ugyanis legutóbb felbukkant "nagy témám" elvezetett annak felismeréséhez, hogy az aktuálisan vizsgált elakadásaim és alkalmatlanságaim forrása két gyermekkori történés.

1. Kis csecsemő koromban (alig 2 hónaposan) az életemet mentendő dupla vérátömlesztést kaptam. Meg is gyógyultam akkor a"vérmérgezésből".
Így igen korán megtanultam, hogy emberként van, hogy önzetlenül adunk másoknak, illetve, ha rászorulunk, van segítség, ami az adakozónak is öröm.
Emellett ugyanakkor megragadt bennem egy olyan hit, hogy én rászoruló vagyok. Ez gyakran akadályozott engem a boldogulásban, máskor pedig segített, mert megengedte, hogy kérjek. Sőt azt a hitet is hozta, hogy akár még kérés nélkül is kaphatok számomra csodás dolgokat.
Visszaolvasva úgy tűnik, több ajándéka, mint nehézsége lett ennek az élménynek, de ez nem ilyen egyértelmű. A magamért tevés képtelensége és a kiszolgáltatottság élménye nem volt "leányálom". Gyakran éltem meg, hogy valamit nagyon akarok tenni magamért ..., és mégis képtelen vagyok. Másokért könnyű volt, magamért szinte lehetetlenség.
A számomra sokat hozó kisebb-nagyobb tetteimnél  mindig fellelhető, hogy alapból másokért indult. Igazán hálás voltam mindig, hogy nekem is származott belőle valami jó. Pédául első nagy elutazásom három kicsi gyermekem mellől azért valósult meg, mert szerettem volna élő, egészséges anyukájuk maradni. Az önismereti munkába is azért fogtam, hogy megkönnyítsem a férjem életét, mert láttam, hogy nem maradéktalanul boldog.

2. 10-11 éves koromban egy "adj király katonát" játékban átbucskázva a szakítani kívánt, de nem engedő kezeken, nagy lendülettel a betonra estem, alaposan beverve a homlokom és bő 24 órára eszméletemet vesztettem.
Visszatérve az öntudatlanságból sok emlékem elveszett, többek között az is, hogy miért kerültem egy hétre kórházba. Annyit fogtam fel, hogy "megfigyelésen" vagyok ott, de hogy miért, azt már nem tudtam. Ma már mókás visszagondolni, hogy mivel ez a környezetem számára nem derült ki, senki sem világosított fel.
Az öntudatlanság így attól fogva életem része lett. A velem született életerő pedig arra ment el első sorban, hogy önmagamat valahogy életben tartva vigyek egy valamire való életet.
Így nem voltak pl. saját, választott fizikai céljaim. Csak irányok. Ami másoknak magától értetődő,  megvalósítható cél volt, az nekem a távolban homályosan sejlő vágyálom, szinte elérhetetlen lehetőség.
Természetesen itt is volt felhasználható hozadék. A spiritualitás egyértelmű, könnyű útja. A kutakodás egyszerűsége lelki szinten. Minden megnyilvánulás természetes elfogadása magamnál és másoknál egyaránt - az EMK, mint életfelfogás, sőt életmód egyszerű természetessége (míg látom: mások időnként vért izzadnak, hogy tudják csinálni).
Mert/de mondhatni: nem volt egóm. Ez azért anyagi szinten nem éppen előnyös ;).

Szóval gyógyulok. Döbbenetes élmény, hogy vannak céljaim, sőt, hogy azokat meg is tudom valósítani. Gyakran igen egyszerűen.
Talán hihetetlen, de kitakarítani a konyhai sütőt azelőtt fél éves feladat volt nekem. Eleinte csak mondogatni, hogy jó lenne. Aztán ezt a mondogatást sűríteni. mindaddig, míg felfogom, hogy ez valóban fontos - a családnak, a lakás rendjéért, stb. Megélni, hányszor mondom rá, hogy "de nincs rá kapacitásom". Erőm, vagy időm. Nem, mintha más, fontosabb teendők miatt nem fért volna be a naptáramba. De (ma már tudom) tényleg nem volt rá erőm és időm, mert (többek között) ezekből sem volt sajátom. Ehhez képest tegnap felbukkant a gondolat a fejemben, és a következő percben már permeteztem is a sütőbe a zsíroldót.
Viszont még tényleg a gyógyulás szakasza van, mert például gyalogolni már megint több, mint egy hete nem vittem el magam :). A decemberi tréninget sem hirdettem még meg, pedig napok óta mondogatja valaki itt belül, hogy: na mi lesz már?

Szóval: csendben figyelek: hogy is megy ez manapság itt bennem. Örülök, ha látom eredményét a gyógyításnak és megsímogatom a vállam, ha a régi rutin visz.

Ezen kívül eltölt annak döbbenete, hogy nem vagyunk/voltam tisztában vele, az ilyen történések milyen mélyen, hosszatartóan és erősen avatkoznak be/hatnak az életünkre a (ma divatos szóval) energia-háztartásunkra. Töprengek, tehetek-e valamit azért, hogy ez tudatosuljon és a fizikai gyógyítás mellett hasonló helyzetekben a lélek és szellem is ápolásban részesüljön. Legalább a környezetemben élőknél!

Na jó, akkor elkezdem megfogalmazni a meghívót december elejére. Sőt, lehet, hogy betervezek ebben a témában is csoportokat ...



2016. október 18., kedd

Tényleg magamban beszélek?!



Egy hete lezajlott az októberi csoport, így ideje, hogy meghirdessem a november elejére tervezettet :).
Számomra mindig izgalmas úgy dolgozni, hogy a résztvevők egy része ismeri (többé-kevésbé) az EMK-t, mások pedig egyáltalán nem hallottak még róla. Megtalálni az egyensúlyt, hogy eleget mondjak, de ne túl sokat - kihívás. Mert fontos, hogy a 2 nap alatt megtörténhessen, amiért eljönnek az emberek és (majdnem) egyformán sokat vigyen haza mindenki.
Azt hiszem, ez a múlt hétvégi csoportban sikerült. Részben úgy, hogy az első nap csak önmagunkat vizsgáltuk :).
Ezzel már itt is vagyok a november eleji csoport témájánál:

Szóba állni Önmagunkkal


Egyik legfontosabb belső igényünk az élet szebbé/jobbá tétele. Azaz: szívből adni. 

Ezt viszont csak akkor tudjuk tenni maradéktalanul, ha van miből. Bármikor, amikor úgy adunk, hogy nincs sok kedvünk hozzá, megfizetjük az árát. Feszültséggel, morcossággal, haraggal. Rendszerint valamikor számon is kérjük ezt a másiktól, aki pedig tanácstalanul hallgat bennünket, mert nincs tudomása arról, amit felemlegetünk. Hisz honnan tudná, hogy (pl.) három héttel ezelőtt mi "a kedvéért" erőszakot követtünk el önmagunkon.

Mivel ez a működés erősen rombolja a kapcsolatot és a köztünk élő bizalmat, érdemes vele foglalkoznunk. Mert adni csak maradéktalanul érdemes. Saját, választott döntésből. Akár egy vacsora elkészítéséről, akár a gyerek lefektetéséről, vagy egy világ körüli utazásról van is szó. 
Ehhez pedig fontos szóba állni Önmagunkkal.

No persze akkor is nehéz teljes beleállással adni másnak, ha magunkban folyamatosan elégedetlenkedünk azzal az emberrel, akinek a bőrében élünk. Amikor belül ehhez hasonló szövegek futnak: már megint elszúrtad; szerintem az a nő jobban tetszik neki, mint én; egy valamire való férfi mellett biztosan nem sírna ennyit; megint elfelejtettem megvenni a tejet, pedig megigértem; ilyen cuccban nem léphetek ki az utcára; megint csak akkor érek haza, mikor a gyerekek már alszanak :( ...

November első hétvégéjén tehát abban szerzünk majd rutint, hogyan is tudhatjuk meg, hogy egy kérésre igent, vagy inkább nemet szeretnénk-e mondani; mit tehetünk, ha egyébként jól működő és szeretetteli kapcsolatunkban nem tudjuk kellően képviselni magunkat; hogy mondjuk el a nehézségeket, hogy a harmónia megmaradjon. Illetve előkerül, mit is akarunk önmagunktól, amikor elégedetlenkedő gondolatok futnak az agyunkban.

Természetesen EMK! Ugyanakkor most nem kell előzetes ismeret hozzá.
Viszont szívből ajánlom azoknak is, akik tudásukat szeretnék felfrissíteni, vagy finomítani :)!

Helyszín: Lélekszíntér, Bp., VI. Szófia u. 15. 3. em. 2-es kapucsengő
Időpont: 2016. november 5-6. 10-18 óra között
Jelentkezés és egyéb információ (pl. az árról): 
jszentpeteri@gmail.com, +36302515554

Szeretettel várlak Benneteket!
Julianna


2016. szeptember 15., csütörtök

Itt van az ősz, itt van újra...


Túl vagyunk a nyári csoportokon,  mindannyian elégedetten, ahogy a visszajelzésekből olvasom :). Köszönöm az elismerő szavakat!
Közben persze én is sokat dogoztam magamon, ahogy az hosszú hallgatásomból sejthető. Fejlődtem az előrelátás, célkitűzések területén, bár jelenlegi lelkesedésemet nem merem nagyon elkiabálni ... Lehet, hogy kérész életű?

Mindenesetre több csoportot is kigondoltam a következő 3 hónap első hétvégéire. Azért írom le ezt, hogy előre tervezhessetek Ti is, mikor értek rá önmagatokra tréningkeretek között ;).
Íme az első:

A párommal nehezebb ...


Néhány hónapja a XIII. kerületi baba-mama klubba voltam hivatalos, ahol EMK bemutatót tartottam, mely meglepő érdeklődést váltott ki. Az előadás címe "A párommal nehezebb, mint a gyerekkel" volt. Életteli, intenzív pár órát töltöttem együtt a résztvevőkkel, akik nagy örömömre nem csak szép számmal, de aktív részvétellel is segítettek az előadás során. A gyerekek pedig szokatlanul nyugodtan ülték-játszották végig a közös időt :).

Ezt az élményt azóta is hordozom és úgy gondolom, a téma megér 2 napot. Mert mi van, ha tényleg pont azzal a legnehezebb megbeszélni a dolgokat, aki a legfőbb társunk az életben? Minden egyes félreértett mondat komoly következményekkel jár a hétköznapi ügyek megoldása közben. Arról nem is beszélve, hogy a csalódottság, fájdalom intenzitása is erősebb ilyenkor. Akár van már gyermekünk, akár nincs. 
Ráadásul személyesen is kedvenc témám a párkapcsolati nehézségek megoldása, tisztázása. Ha van, amin kifejezetten örömmel dolgozom, ez az :)

Tehát október első hétvégéjén azt keressük majd, mit tehetünk, mit változtathatunk az eddigiekhez képest, ha: Már kedvem sincs kérni, mert úgyis hiába! Mindig pont a legkritikusabb helyzeteket kell egyedül megoldanom! Igazán ismerhetne már, hisz ... éve együtt vagyunk! Mir ért vajon az alatt, hogy jó, ha egyszer az ellenkezőjét teszi? Döbbenet, hogy a nagycsaládi megbeszéléseken sosem áll ki mellettem! A használt pelenkát (koszos zoknit) mindig ott hagyja, ahelyett, hogy... Mindig csak a munka (gyerekek), hónapok óta nincs időnk egymásra! Nem értem, hogy lehet ezt úgy felfogni, ahogy ő teszi! stb.

Szóval, szeretettel várok mindenkit, akit érdekel a téma
2016. október 8-9-én a Lélekszíntérben tartandó műhelymunkára.
Természetesen EMK :)!

Csoport ideje: 10-18 óra között mindkét nap
Helyszín: Bp., VI.Szófia utca 15. III. emelet, 2-es kapucsengő (lift nincs)
Ár, egyéb részletek és jelentkezés: jszentpeteri@gmail.com (tárgy: EMK), ill. +36302515554

Julianna

2016. augusztus 3., szerda

Carpe diem!?


Minden filozófiai meggondolás nélkül ezt tettem az elmúlt évtizedekben. Ez sok tekintetben megkönnyítette az életemet. Amikor elkezdtem önismereti csoportokra, aztán satsang-ra járni, azonnal otthon éreztem magam és könnyű volt értenem, tudnom, miről is van szó. A Holt költők társasága c. film üzenete nekem csak  megerősítés volt arról, hogy nem vagyok egyedül.
De ez a hozzáállás a léthez nekem természetes volt. Nem került erőfeszítésbe, mert életem történései automatikusan ide vezettek.

Mostanában viszont pont emiatt tanácstalanul és időnként tehetetlenül állok  a következményekkel szemben. Mert számomra csak ez a működésmód létezett. Mikor pl. a gyerekekkel egyedül maradtam, ugyan szorongtam jó sokáig, hogy is fogunk majd boldogulni, de megoldásként csak és kizárólag azon dolgoztam, hogy elhagyjam a félelem irányította működésmódot.
Az, ami egy " normális" embernél magától értetődő: rövid és hosszútávú tervet készíteni a nehézségek feloldására, nálam szóba sem jöhetett, mert nem is gondoltam, hogy ilyet is lehet. Barátaim, szerettein ugyan néha megpróbálkoztak erre utaló javaslatokkal, tanácsadással, de mintha kínaiul beszéltek volna. Nem is fogtam föl, mit mondanak.
Mert ez nem volt benne a rendszeremben. Ki tudja, hogy és mi miatt maradt ki. Most csak azt tudom mondani, hogy ez a hiány egyszerre volt áldás és átok.

Áldás, mert ennek köszönhetően tényleg könnyű volt a félelmekkel szembenézve megtalálni, hogy most, ma mi a teendő. Legtöbbször az volt, hogy lélegezni ... , aztán kialakult.
Áldás, mert könnyű volt jól megtanulnom és tudnom az EMK-t, mely a jelenlét és folyamat nyelve, csodás eszköz az életben maradáshoz és bizalomteli kapcsolatok építéséhez. Ezen keresztül találnom egy olyan munkát, ami inkább élvezet, mint feladat.

Átok, mert fontos dolgok kimaradtak, melyek mások számára magától értetődőek. Bármilyen módon előre gondolkodni és legalább minimálisan, de gondoskodni az esetleges jövőről.
Számomra élő volt a mondat: A tegnap elmúlt, a holnap mindig holnap marad, csak a ma létezik.
Ennek következtében egyáltalán nem gondoltam a jövőre. Ha gondolat nincs, tett sem lehet. Így előre gondolkodás/gondoskodás sem létezett számomra. Ezért volt, hogy még csoportokat, tanfolyamokat is nehezen tudtam előre meghirdetni. Amit egy kedves kolléganőm tud, hogy előre látja minimum fél évét, tudja, mikor, hol, kikkel dolgozik majd 3-4, sőt esetleg 8 hónap múlva, nekem érthetetlen volt.

Ma, amikor már valami véletlen (olyan dolog, amit előre nem véltem ;)) folytán felfogom a jövő fogalmát, magam is döbbent csodálkozással nézem, hogy is volt ez. De így volt.

Szóval, van, mikor ez a mondat: "Élj a mának!", ajándék, tanítás, hogy átélhessük az itt és mostot, képesek legyünk örülni annak, ami van! Mert az gyakran csodálatos.

Ugyanakkor van, akinek pedig azt kell megtanulnia, hogy az itt és moston kívül létezik más is, lesz nekünk (jó eséllyel) jövőnk, amivel kapcsolatban bölcs előrelátással terveket készíthetünk, sőt, a jelenben megtehetünk dolgokat, hogy ez a jövő kiteljesedett lehessen.


2016. július 20., szerda

Nyári csoport 2016/2


Tudás-rendszerező/mélyítő




Mostanában sokat gondolkodtam azon, hogyan is szeretném folytatni felgyűlt EMK-s ismereteim továbbadását. 
Amikor a trénerképző tartott, azt nagy kihívásnak, ugyanakkor elég izgalmas dolognak éltem meg. Magamtól bele sem kezdtem volna, de számomra igen kedves emberek kértek rá.
Manapság pedig úgy találom, hogy (örömömre) már sokan, sokat hallottak az EMK-ról, így bőségesen akadnak, akik igyekeznek azt beépíteni az életükbe. 
Ugyanakkor a gyakorlatban bizony elég nehéz alkalmazni az elméleti tudást. Amikor elolvasunk egy könyvet (még, ha többször is), nem jelenti, hogy a benne foglaltak automatikusan használható tudást jelentenek.  Amikor részt veszünk egy pár napos képzésen, nem várhatjuk magunktól, hogy az ott hallottakat profi módon használjuk a mindennapokban.
Emellett az elmúlt hónapokban sok példát hallottam rá, hogy barátok, barátok barátai tudják ugyan az EMK-t, illetve sokat tudnak róla, de amikor fellép egy konfliktushelyzet, melyben lehetne vele élni, mégsem jön automatikusan, hogy "na, akkor most ...".
Olyanokkal is beszéltem, akik már tanítják is mindazt, amit tudnak, de úgy találják közben, hogy vannak "lyukak" a tudásukban.

Ezért egy olyan képzést hirdetek meg, ahol a már megszerzett információkat átlátható rendszerré alakítva esélyt teremtünk magunk számára, hogy otthon, a családban, barátainkkal, a munkahelyen is elővehessük, amikor annak ideje van. 
Illetve, hogy a tudásunkban felfedezett hézagokat (mint régen a rómaiak a törött, értékes tárgyaknál) arannyal pótoljuk. ;)

Képzés helye: Lélekszíntér - Bp., VI. Szófia u. 15. 3. em. 
Ideje: 2016. augusztus 27-28. 10-18 óra 
Ár, részletek, jelentkezés: jszentpeteri@gmail.com (levél tárgya: EMK)
  +36302515554
Maximált létszám: 12 fő

Szeretettel várok minden érdeklődőt!

Julianna


2016. július 14., csütörtök

Ezek "csak" szavak!?

                                         

Amikor egyéniben dolgozom emberekkel, előfordul, hogy a munka addig tart, míg megtalálunk egy szót, egy szükségletet és azt onnantól kezdve kincsként dédelgetve, vezérelvnek alkalmazva hazaviszik és hosszú ideig nincs több dolgunk. Mert ez a megtalált szó a megoldás a témában.
Nemrég már írtam ilyesmit, mert akkor bokasérülésem kapcsán rám is rámtalált a szelídség :).

Most megint befelé néztem hetekig, mert nem értettem, újonnan kialakult élethelyzetemben, szép otthonomban, letéve egyféle felelősséget már felnőtt gyermekeimért, hogyhogy nem boldogulok.
Elvileg megkönnyebültnek, elégedettnek, felszabadultnak kellene éreznem magam és lazán élni az új szabadsággal. De nem ment. 

Tudtam, hogy egyik ok a lassúságom. Adaptálódnom kell az új feltételekhez. Hisz csaknem 21 évnyi
rutint nehéz elengedni. 
Másik oknak a "családi lelkiismeretet" láttam, ahogy azt Bert Hellinger nevezi. Valamiféle szolidaritás testvéreimmel, szüleim életével-nehézségeivel tart vissza a továbblépéstől. 

Tegnap, a "szerda estén" (20 éve, még Havával kezdtünk összejárni, hogy gyakoroljuk az EMK-t, legyen egy támogató csoportunk, ahova egyedül nehezen megoldható ügyeinket visszük), ráébredtem, hogy amikor pénzről, megélhetésről van szó, én elakadtam az érzéseknél. 
A mondatom eleje van csak meg. Nem tudom, nem ismerem a szükséglet-szavamat. Évek alatt már sok felbukkant: szabadság, könnyedség, bőség, jólét, megbecsülés, elismerés, stb. De ezek akkor voltak igazak, aktuálisak, mint minden valamire való szükséglet, mely ugye pillanatról-pillanatra változik.
Múltkori, önbizalomról szóló csoportomon az előrelátás is csatlakozott a sorhoz. De most mindez kevésnek bizonyult. valahonnan más irányból kellett magamra tekinteni. A tegnap előkerült létfenntartás valamivel közelebb vitt magamhoz, de nem volt az igazi.
Ma aztán elkaptam. Életerőnek nevezzük. Volt bátorságom, kitartásom, felelősségvállalásom, törődtem, gondoskodtam, biztonságot nyújtottam, értékrendet képviseltem, kiálltam magunkért, stb, de életerőm, az nem volt.

Az nekem elveszett. Egyszer, még gyerekkoromban. Egy esésből adódóan órákra elveszetettem az eszméletemet és ezek szerint az életerőm nagy részét is. Azóta valahogy másokból, másoktól nyertem, hol többet, hol kevesebbet. Míg a 3 gyerek velem élt, annyit, hogy felnevelhessem őket. Amikor dolgozom, annyit, hogy megadhassam a hozzám fordulóknak, amit kérnek. A barátságokból annyit, hogy szeressenek. 
Egyenes ágon magamnak, úgymond direktben, hiánycikk volt. 
Írigykedve néztem azokat, akikből sugárzott és kapcsolatot építettem olyanokkal, akik szintén hiányt szenvedtek. (Viccesen itt duplán dolgozott/teljesített a "szimpátia".)

Most már látom, hogy amikor pénzről, anyagi boldogulásról van szó, akkor nekem életerő-re van szükségem. A tisztánlátástól megkönnyebbültem :).

Alább, belső kényszerből felteszek pár képet, melyek nekem életerőt mutatnak.

Előtte viszont: Amikor látom, mennyi szó van arra, hogy kifejezzük önmagunk és mások számára aktuális belső igényünket, meghatódom és megkönnyebbülök, mert az esély iránti szükségletem látom kielégülni, köszönöm az anyanyelvemet!

Amikor a 20 éve tartó szerdai gyakorlónkra gondolok, akkor hála és melegség önti el a szívem, mert összetartozást, támogatást, szeretetet élek meg így, köszönöm azoknak, akik a múltban és a jelenben velem voltak/vannak szerda esténként!