2017. október 16., hétfő

Könyvelési hiba


Mint pár hete kiderült számomra, egész életemben vezettem egy belső könyvelést.

A főkönyvet akkor nyitottam, mikor megszülettem. Az első info, melyet rólam a világ adott nekem és mindenki másnak, az volt, hogy nő vagyok.
Innentől kezdve minden olyan tétel, mely elmarasztalást tartalmazott, ez alá a főcím alá került. Úgy könyveltem el, hogy a nő tehet róla, azaz ő a hibás, ha későn fekszem, ezért másnap nehezen kelek; ha a buliban csak arra figyelek, hogy jól érzem magam és finom az ital, tehát többet iszom a kelleténél (3-4 évente egyszer); ha türelmetlen vagyok a gyerekeimmel; ha nem mosogatok el, pedig a mosogatótál teli van; ha késve hirdetem meg a tanfolyamokat, csoportokat; mert nem lettem még akkreditált tréner; ha elváltam, pedig a családunkban ez nem szokás; ha boldog vagyok, miközben mindenki sír körülöttem; ha a munkám miatt esetleg sétálhatok a Duna partján, miközben a rendes emberek dolgoznak; ha szombat-vasárnap csoportot vezetek, pedig minden rendes ember ilyenkor pihen; ha nem utazom el nyáron nyaralni, mint mindenki más; ha 15 évente egyszer megengedem magamnak, hogy akár 1-2 is hónapra kilépjek a taposómalomból és elmenjek a világ másik végébe; stb.
Tehát minden tétel ide került, ami nemtetszést válthatott ki akárkiből, valakiből, belőlem.

Aztán, ahogy növekedtem, kiderült, hogy van itt még egy létező: az ember. Egy nem nélküli lény.
Nos, a főkönyv vizsgálatakor úgy tűnt, hogy ez alá a főcím alá csak kevés dolog került ugyan, de azok legalább némi elismerésre méltóak.
A fejlődőképesség az anyaság sok éve alatt. Az elfogadásra való készség, ha mások hibájáról van szó. A makacs elszántság, hogy az EMK-t igazán tudjam. Viszonylag rendes gyereke vagyok a szüleimnek. Kitartóan kutatom, hogy válhatok még jobb emberré. Néhány másik embertársamnak viszonylag jó barátja vagyok. Hajlamos vagyok a félelem helyett a szeretetet választani mozgatórugóként.
Szóval minden olyan tételt, mely elfogadható cselekedetet, tulajdonságot jelent, ez alá a főcím alá írtam.

Alaposan megvizsgálva a lapokat és minden egyes bejegyzést, rájöttem, hogy a könyvelőm rosszul végezte a munkáját.

Mert valójában a nő, onnantól kedve, hogy megszületett, elég jó. Nincs semmi hiba benne sem fizikailag, sem lelkileg. Elég jó feleség volt, aztán elég jó barátnő. Elég jó lánya a szüleinek. Elég jó anyja a gyerekeinek.
Ellenben az ember esendő, néha téved. Van, hogy többet eszik a finom falatokból, mint ami egészséges. Van, hogy dacol a világgal, pedig senki sem figyel oda rá, így önmagával szúr csak ki. Van, hogy nagyon is fontos dolgokat, melyek megtételére talán évek óta vár, szinte ok nélkül halogat. Van, hogy sérelmeket évtizedeken át dédelget a szívében. No és hajlamos mindenért önmagát, a nőt hibáztatni.

Szóval az egész mindenséget át kellett írnom. Illetve a két főcímet meg kellett fordítanom.

Nem tudjátok még csak elképzelni sem, mi történt ekkor!!
Minden dolog, ami addig főbenjáró, halálos véteknek számított a Nő címszó alatt, átkerülve az Ember alá, bocsánatos bűnné, apró emberi gyengességgé minősült át.
Hisz az ember ugye esendő, gyenge, sérülékeny lény...
Egyelőre ennek a ténynek elképesztő logikátlanságát és emellett az életet, emberi és nő-férfi kapcsolatokat alaposan megnehezítő tragédiáját bámulom.

Ugyanakkor, amikor kicseréltem a főcímeket magamban, szinte egycsapásra megváltozott önmagam megítélése.
Egyszerre és egyszerűen szabad, megkönnyebbült, elégedett nővé váltam.
Elvégeztem, így be is fejeztem egy 25 éve elkezdett munkát.
Köszönöm!


2017. október 11., szerda

See me beautiful ...


Van Marshallnak egy dala, melynek ez a címe és a refrénje is.
Talán a sok közül ez a legismertebb EMK körökben, hallhatjuk tőle youtube-on, elérhető a kottája és szövege is.
Arról szól, hogy láss engem szépnek minden pillanatban, bárhogy is nyilvánulok meg, mert a tetteim és pillanatnyi megnyilvánulásaim mögött mindig 'szép' vagyok, hisz a szükségleteim és a mögöttük megbúvó szeretet az, ami valójában mozgat. Akkor is, ha ez nehezen felfedezhető a számodra.
Az "engem" szó mögött lévő én persze bárki lehet.

A hétvégi kezdő csoporton a bemutatkozásomban az EMK iránti rajongásomról beszéltem. De gondolom, nem csak a szavaimból, hanem a hévből is látszik mindenkinek, aki valahogy mellém sodródik, hogy mennyire fontos ez nekem.
Maga a módszer is és a mögötte, benne élő szellemiség is. (A szellemiséget jól szemlélteti ez a dal. Ami gyakran önmagunknak szól :)!)
Volt egy pillanat vasárnap, amikor befejezve a mondatomat leültem, hangosan is megállapítva, hogy elragadott a hév. Aztán végiggondoltam, mennyire fontos nekem éppen az EMK miatt a pontos fogalmazás, a tiszta szóhasználat.
Márpedig évek óta arról beszélek, mennyit segített nekem és családomnak, szeretteimnek az EMK. No és ez így nem igaz. Nem az EMK segített. Az csak egy módszer, melyet egy amerikai pszichológus dolgozott ki. Ami segített az az, hogy kitartóan és következetesen élem a szemléletet és használom a módszert 21 éve. Rendületlenül. Örömben, bánatban, csalódásban, fájdalomban egyaránt. Akkor is, ha néha őrült nehéz.
Tehát ténylegesen én magam és azok segítettek a nehéz élethelyzetekben, akik velem együtt készek voltak gyakorolni, használni, élni ezt a modellt. Keresni magunkban és a másikban a szépet, akkor is, ha mélyre bújt!
Mindenkinek köszönet érte! Mert ez szebbé, jobbá tette az életemet, életünket.
Mostantól kezdve ezt így fogalmazom meg, mert így pontos!
A tréningnaplómba ez kerül majd, mint a folyamat során általam tanult dolog :).

De bejegyzésem aktualitását más is adja.
Múlt szerdai körünkben, amikor rám került a sor, elmondtam, hogy egy levél, amit aznap kaptam, megérintett, felzaklatott. Beszéltem arról az emberről is, aki írta. A szövegem egy pontján egyik barátnőm, kollegám kijelentette, hogy nem szeretné, ha a következő hetek erről az emberről szólnának. Elakadt a szavam...
Beállt egy időre az agyhalál.
Aztán persze született a fejemben néhány ítélet arról, hogy milyen tréner az olyan, aki nincs tisztában azzal, hogy én magamról beszéltem, bármit mondtak is a szavaim :(. Meg, hogy eléggé elszállt mostanában az agya! Sőt: nehogy a farok csóválja már a kutyát!

De egyszer csak jelentkezett a szándék a szép megkeresésére. Íme, az eredmény: Amikor hallom ezt a kijelentést, akkor fájdalom és szomorúság tölt el, mert belátásra, együttérzésre és egyenlő bánásmódra van szükségem, ezért azt kérem, kedves P., mondd meg: igyekeznél-e úgy hallgatni ebben a témában is engem, mint esendő nőt, embert!
Amikor pedig azon kapom magam, hogy erre a reakcióra karba tenném a kezem és elhallgatnék a barátságunkban örökre, akkor fájdalom és szomorúság tölt el, mert következetességre, hitelességre és nyitottságra van szükségem, ezért azt kérem magamtól, mondjam meg, hajlandó vagyok-e ezt kettőnk között élőben is tisztázni! Szándéknyilatkozatot teszek rá :).

Amikor pedig arra gondolok, hogy örökké hallom a dalt, akkor meghatottság és hála tölt el, mert kielégül a Marshall által mindig jelenvalónak vallott sükségletem: az élet szebbé, gazdagabbá tétele; köszönöm ezt Neki, Nadának, régtől társaimnak ebben: Juli, Bori, Laci, Strasser Kata, Vámos Eszter, Redő Péter, Redő Juli, Ruczek Éva, és mindazoknak akik az elmúlt 17 évben kifejezték elismerésüket és bizalmukat azzal, hogy készek voltak tőlem tanulni, így inspiráltak arra, hogy törekedjek az EMK példamutató használatára!


2017. szeptember 7., csütörtök

Adjon úgy is, ha nem kérem(?)



Kezdő EMK tanfolyam

A nők és férfiak, kikkel dolgozom, gyakran fogalmazzák meg szinte szó szerint azt, amit Nagy László ír a versében. A hivatkozási alap, hogy: "ismer már, tudnia kéne, mit szeretnék, mire van szükségem".
Amiben nincs bizony egy szál hiba sem. Mert a másik rendszerint valóban ismer minket, sokféle arcunkat. 

Ugyanakkor fontos tudnunk, hogy a szükséglet: fogalomként kifejeződő belső igény, mely igény minden másik emberben is felbukkan az élet egy adott pillanatában (nem feltétlen abban a pillanatban, melyben nekünk ;)). 
Tehát: fogalom. Ami nem cselekedhető. Illetve mindannyiunkban más cselekvés fordítódik le az adott fogalomra. Sőt, gyakran van, hogy egyazon ember különböző helyzetekben különbözőképp szeretné, hogy adott szükséglete kielégüljön. Az érthetőség kedvéért: a szeretetet megkaphatjuk pl.: egy ölelésből, egy bátorító szóból, egy meleg tekintetből, egy váratlan látogatásból, egy rég várt és végre bekövetkező telefonhívásból, meleg vacsorából, egy csokor virágból, a kedvenc filmünk közös megtekintéséből, vagy abból, ha fáradtan hazaérünk az egész napi munka után és a másik békén hagy minket ... Így hát, pont azért, mert újra és újra mást fordítunk szeretetnek, tekintetbevételnek, elfogadásnak, stb., a másik képtelen kitalálni, hogy egy adott pillanatban éppen mit kellene cselekednie, hogy azt mi az aktuális szükséglet kielégítésének tekintsük.
Ugyanakkor az is gyakran előfordul, hogy a másik nyújt nekünk valamit és csak állunk szájtátva, hogy ezzel most mi a fenét kezdjünk, hisz nem kértük. Ő pedig adja, mert azt mondtuk neki: adjon kérés nélkül, önmagából kiindulóan ...

Az erőszakmentes kommunikáció sok minden más mellett ezeket is érthetővé és elfogadhatóvá teszi számunkra és segítségével beletanulhatunk abba, hogy érdemes,  és hogyan érdemes kérni. Ezen kívül a kezdő tanfolyamon megtanulhatjuk, milyen konfliktusforrások vannak a verbalitásunkban, azokat hogyan kerülhetjük el; miként mondjuk el a véleményünket úgy, hogy a másik ne  róla szóló ítéletet halljon belőle; mi a különbség szimpátia, sajnálat és együttérzés között; hogyan mondjunk úgy nemet egy kérésre, hogy az a másik számára elfogadható legyen, stb.

Ez a tanfolyam kezdőknek, újrakezdőknek és azoknak szól, akik szeretnének majd a jövő év elején induló trénerképzésemre járni (azaz esetleg másnál már megtanulták az EMK-alapokat, de fontos meglátnunk, hogy tudunk-e együtt dolgozni). 30 órán át tanulunk, elsősorban azt, hogyan fejezzük ki önmagunkat az EMK segítségével. Erre épül majd újabb 30 óra, ami sokkal inkább a másik meghallásának képességét erősíti bennünk, azaz az empátiát, EMK-ul.

Helyszín: szervezés alatt, a jelentkezők létszámának függvénye.
Időpont: 2017. október 7-8. és 21-22. 10-18 óra között
Jelentkezés és részletek: jszentpeteri@gmail.com (tárgy:EMK), vagy +3630-2515554

Szeretettel várok minden érdeklődőt!

Julianna

1996 óta tanulom, tanulmányozom az Erőszakmentes Kommunikációt. 2000 óta tanítom és
2013-14-ben trénerképzést is vezettem már.



2017. július 27., csütörtök

Bedő Imre: Férfienergia


Lassan olvasom. Nem azért, mert nehéz olvasnom, hanem mert (belső kényszerből) fel kell dolgoznom. Végigvinni az olvasottak miatt bennem hirtelen felbukkanó reakciókat. A mélyebb, lassú integrálás meg amúgy is történik :).
A ma reggeli adag pl. mindössze 3 oldal volt.

A sok mindenből ma néhány:

1. A családfelállítás szerint fontos, hogy a világban és életünkben való boldogulásunk érdekében rend legyen a rendszerünkben.
E könyv olvasása kapcsán döbbenten ébredtem rá, hogy bár én gyermekeim apját tekintettem "elsőnek" az én rendszeremben, ez nem az igazam. Vele éltem sok évig, hozzá kötődtem leginkább, őt szerettem legerősebben, vele építettem fel a családom; mégsem ő az első az én soromban.
Mert volt előtte egy fiatalember, akit ugyan sosem zártam ki a múltamból és nem felejtettem el, sőt a gyermekeim és az apukájuk is tud a létezéséről, mégsem számítottam be a "csapatomba".
Fontos volt, mint a múltam része, mint komoly érzelmi, szeretetteli kapcsolat, de: a rendszeremből kihagytam.
Megdöbbenek ezen a vakfoltomon!
(Amikor rájövök, hogy ez így van/volt, szomorú, csalódott és elkeseredett leszek, mert belátásra és rendre van szükségem, ezért azt kérem, mondjam meg, kész vagyok-e Jenőt beállítani az őt megillető helyre!
Válaszom: Kész még nem vagyok, de szándékomban áll. Nem vagyok kész, mert azt hiszem /a folyamatom e szakaszán/, hogy ezzel Lacit - gyermekeim apját - fosztom meg valamitől, ami neki jár. Hiába tudom, hogy nem így van - most még van egy ilyen hit bennem.
Itt megkönnyebbültem emlékeztetem magam, hogy van egy nagyon jól működő EMK-s gyakorlatom a hitrendszerek felülvizsgálatára és megváltoztatására :)!)

2. Olvasás közben újra, meg újra rámtör a megkönnyebbülés: van reményem.
Remény arra, hogy vannak férfiak, akikkel közös az értékrend, ha családról, gyerekekről, férfi-nő kapcsolatról van szó. Remény arra, hogy van férfi, aki mellém tud állni, aki bírja az iramot. Aki bírja erővel, kitartással, önbecsüléssel. Aki nem futamodik meg egy ponton: történetesen azon a ponton, amikor nem csak azt kell nyújtania, amit ő akar, hanem időnként azt is, amit én szeretnék kapni. Mert a szeretet szükséglet, amit mindenki őrá jellemző módon tud megélni, azaz adott cselekedeteket fordít szeretetnek. Ha a másik ezen a módon is ki tudja mutatni a szeretetét, akkor megjön a választottság élménye is. A tudat, hogy a másik pont engem akar, nem egy általa elképzelt nőt, aki történetesen az én külsőmben bújt el.

3. A nőket egyébként szőr mentén említi csak a szerző (hisz másról szól az írás, történetesen a férfienergiáról :)), de hát én meg folyamatosan mellé teszem magamat, magunkat.
Most az olvasott szakasz miatt: a szülőségben.
Bedő Imre azt írja, hogy a férfivá váláshoz szükséges a beavatás az erőfeszítéseken keresztül, a női nemnél pedig a gyermekszüléssel megtörténik a (felnőtt)nővé és anyává válás.
E ponton elkezdek belül vitatkozni. Mert igen, szerintem is így van, amíg úgy gondoljuk mi nők, ha eljön az ideje, hogy családot akarunk. Azaz, amikor nem csak gyereket akarunk, hanem anyává is akarunk válni.
Azaz nem csak az örömökre, hanem a feladatokra is készen állunk. Arra pl., hogy a szülés egy fizikai fájdalommal járó természetes folyamat. Mert ennek átélése: beavatás.
Amikor a 9 hónap nem a vizsgálatok végtelen sora, aggódás a csinos vonalak elvesztése miatt (hisz lehetünk csinos várandós nők), hanem felkészülés az anyaságra.
A sok császármetszés, az epidurális érzéstelenítés a szülés alatt, a szülés misztériuma helyetti hospitalizált folyamat, amikor nem a szülésre, hanem a következő kórházi tennivalóra (hogyan feküdjek, mit mond az orvos, nem esett-e le a hasamról a szívhangvizsgáló, fájáserősségmérő tappancs, stb) figyelünk, megfoszt bennünket ettől a beavatódástól.
Pedig ennek a folyamatnak a végigvitele, az, hogy a hatalmas fájdalom semmivé törpül az örömben: szükséges ahhoz, hogy kibírjuk az álmatlan éjszakákat, hogy örömmel és mondhatni könnyedén pelenkázzunk, mossunk, főzzünk, takarítsunk, vasaljunk, járjunk játszótérre (utóbbi: városi anyaként). Vagy legalábbis abban, hogy ne mártírként, szenvedve tegyük mindezt.
Mindennek következtében pedig erősödik női mivoltunk tudata, az önbecsülés, hogy képesek vagyunk ezekre a dolgokra, tehát elég jó nők vagyunk. Elfáradunk, sokszor kimerülünk, de mindezt elégedetten tesszük és feltöltődünk általa az újabb feladatokra.
Persze mindig is fontos csinosnak is lenni, a saját egyéb szükségleteket is figyelembe venni - a többieké mellett.
No és vannak nők, akik felnőtt nővé tudnak válni akkor is, ha valamiért megfosztódnak az anyaság élményétől. Talán pont ezen csalódottság, fájdalom megélésén keresztül ...

Tudom, hogy mindez az én olvasatom.
Minden olvasónak mást nyújt, mást mond ez a könyv. De meggyőződésem, hogy azoknak, akik figyelmesen olvassák, sokat ad - nemtől függetlenül. Tisztánlátást, megértést, rendet teremt.
Szóval szívesen ajánlom figyelmetekbe!
Mindemellett, attól tartok: folyt köv. :)


2017. július 19., szerda

Egy könyvről


Olvasok egy könyvet.
Na, nem ez a hír, hisz mióta enyém a betűk összeolvasásának képessége, mindig is olvastam. Sokat. Eleinte mindenfélét, aztán lassan kialakult az ízlésem.
Például inkább regényeket olvasok, mint megmondós könyveket. Mert az az élményem, hogy a jó regényírók rengeteg tudást közvetítenek felénk, olvasók felé, csak nem szájbarágós módon :). Márpedig mindig is szerettem, ha én találhatom meg a dolgokban a számomra lényegest.

Azért néha megszólít 1-1 olyan könyv is, ami a "direkt tanító" polcomra kerül. Ebből nincs túl sok, de másfél hete éppen megláttam egyet egy barátnőm kezében, amit muszáj* volt kölcsönkérnem. (*Amikor megláttam a könyvet, izgatott kíváncsiság kerített hatalmába, mert tisztánlátásra, tanulásra, tudásra volt szükségem, ezért megkértem, adja kölcsön nekem arra az időre, míg elolvasom.)

Lehet, hogy megköveztek érte, de ebben az írásomban még nem osztom meg, mely könyvről van szó.
Most csak felcsigázlak benneteket :).
Mert most arról a hatásról akarok írni, amit  rám gyakorol, anélkül, hogy ez célja lenne, ugyanis a tényleges témájától függetlenül is hat rám.

1. Egyértelműség született bennem a papír alapú és az e-könyvek témájában.
Eddig azt hittem, választanom kell.
Ecsetelgettem magamban az egyik és másik előnyeit. Kontra-kontra alapon. Nem tudtam dönteni. Hisz mindkettőt szeretem, csak más értékekért.
Ma reggel pedig, letéve "a" könyvet a reggeli penzum elolvasása után, a zuhany alatt megszületett egy egyértelműség: nem kell választanom.
Micsoda megkönnyebbülés!
Otthon, vagy más helyzetekben, amikor kényelmesen tehetem, illetve biztosan nem sérül, akkor a papírt választom.
Utazásnál, amikor fontos, hogy a csomagomat elbírjam, és az éppen szeretett könyv sérülhet, akkor az e-könyvet. Mert az könnyű és elég erős, hogy bírja a strapát. Ráadásul szövegrészleteket úgy emelhetek ki benne a magam számára fontosnak jelölve, hogy az nem hagy maradandó nyomot magában a könyvben, hisz kitörölhető, illetve megváltoztatható, attól függően, hogyan változik olvasás közben a fókuszom.      

2. Rájöttem, hogy ahogy most már elég régóta olvasok, illetve tűmunkázok, nem tölt el teljes elégedettséggel.
Ugyanis régebben mindig csak egy könyvet olvastam, vagy egy dolgot kötöttem/horgoltam/hímeztem egyszerre.
Manapság pedig egész oszlopnyi azok könyvek sora, melyeket párhuzamosan olvasok, illetve amikor kb. 2 hete megszámoltam, döbbenten láttam, hogy csak keresztszemes hímzésből 12 elkezdett munkám van. A félben lévő gobelinjeimről, horgolásaimról, kötéseimről nem is beszélek. (Rettenetes!!)
Szóval rendre és átláthatóságra van szükségem. Ezért arra jutottam, hogy igyekszem mindkét témában 3-ra csökkenteni a párhuzamosan vitt dolgaim számát. (A 3 bevált a gyerekeknél is, még kellően átlátható mennyiség számomra :)).)

3. Újra előjött bennem a hála érzése a könyvekkel kapcsolatban, mert megerősödött a tudat, hányszor segítettek már át nehéz élethelyzeteken a tanulás, fejlődés, kikapcsolódás, önfeledtség élményével! Volt idő, amikor az emberek között megélt fájdalmak miatt bezárkózva magamba - a kézimunkázás mellet - életmentő kapaszkodóm volt az olvasás, a (szerintem) jó könyvek társasága.

Szóval: ezt a bizonyos könyvet azért is sorolom a számomra legjobbak közé, mert tényleges mondanivalóján túl bennem rend, egyértelműség, elszántság, életkedv és életerő ébred.
Köszönöm az intuíciómnak, hogy rám szólt, mikor megláttam; Ági barátnőmnek, hogy kölcsönadta; az írónak pedig a témaválasztás mellett azt is, hogy úgy fogalmaz meg dolgokat, ahogy azt teszi!

E pillanatban pedig megértem, miért is írtam le mindezt :)!
Néhány bejegyzéssel korábban témám volt, hogy elveszett az inspirációm az írásra egy kapcsolatom megszűnésével. Most pedig látom, hogy ez a könyv hozzáad egy nagy szeletet a lelkesedésemhez, hogy többet írjak.
Mert, ha van, akire az én írásom hat (mégha csak negyed akkora erővel is) úgy, mint ez a könyv rám, akkor szívesen írok :).

Ráadásul egy csomó mindent megértek általa pont ezen megszakadt kapcsolatom dinamikájáról.
De ez már egy következő bejegyzés felé visz :).
Folyt. köv.



2017. június 18., vasárnap

Kapcsolatok tükrében


EMK tudásrendszerező és gyakorló csoport


Amikor elveszítjük a kapcsolatot (bármilyen rövid időre is) szeretteinkkel, akkor jöhet az EMK. 
Bár Marshall könyvében az önmagunk felé fordulás az utolsó fejezet, érdemes tudnunk, hogy minden esetben először azt fontos megnéznünk, mi van velünk. 
Igaz ez arra az esetre is, amikor a kapcsolat pillanatnyi hiányának ugyan semmi jele, de bennünk vélemény született meg társunkkal, a tettével, vagy a mondanivalójával kapcsolatban. 
Esetleg akkor, amikor a bennünk szinte észrevétlenül megszületett ítélet nem a másik emberre, hanem ránk vonatkozik.
De érdemes leellenőrizni magunkat akkor is, ha felénk intézett kérést hallunk. Ugyanis nem mindegy, milyen választ adunk rá. Mert gyakran automatikusan mondjuk ki az igent, cselekszünk és csak utólag tudatosítjuk, hogy semmi kedvünk nem volt eleget tenni ennek a kérésnek. Aztán fizettetjük az árat a másikkal egy teljesen más helyzetben, elvárva tőle, hogy ő is kedve ellenére megtegyen értünk dolgokat. 
Mások viszont a nemet mondják ki azonnal egy kérést hallva, szinte megfontolatlanul. Hisz kéretlenül annyit adnak vélt, vagy valós szükségletek kielégítésére, hogy amikor a másiknak tényleg feltámad valamely igénye és kér, akkor az már messze túl van minden határon. Felháborodottan, vagy védekezve, de nem is lehet más a válasz, mint a "nem", mert már nincs miből adni.

Azért, hogy az elveszett kapcsolatot hamar megtaláljuk és újra éljük, érdemes nyelvet váltanunk - magyarról EMK-ra :).
Ahogy annak idején Nada mondta, "felvesszük az oxigénmaszkot", aztán már őszinte kíváncsisággal fordulhatunk társunk felé is, hogy megtudjuk, vele mi van. Majd jöhet a mindkettőnknek megfelelő cselekvés.
Fontos: a kompromisszum nem EMK-s megoldás, helyette konszenzusra törekszünk :)!

Hogy erre a teljes folyamatra képesek legyünk "élesben", érdemes sokat gyakorolni és alap nyelvtudásunkat szélesíteni-mélyíteni.
Július 8-9-én azért találkozunk, hogy döcögős-rozsdás mondataink gördülékenyebbé válhassanak :).

Helyszín: Színező, Bp. I. Tigris u. 12.
Időpont: 2017. július 8-9. 10-18 óra között
Érdeklődés, regisztráció: jszentpeteri@gmail.com (tárgy: EMK), vagy +36302515554 

Szeretettel várom jelentkezéseteket:

Julianna



2017. június 12., hétfő

Anyaság - új dimenzióban


Dolgozom időnként egy számomra kedves fiatal nővel, aki gyermeke megszületése után "nagyon anyává vált".
Munka közben többször fogalmazott úgy, hogy most már lassan elengedheti az anyaságot, hisz elég nagy a gyerek, hogy önálló legyen. Mikor már többször is elhangzott ez a mondat, akkor nem tudtam csendben maradni és megemlítettem, hogy ez bizony szerintem tévedés. Mármint nem a gyerek önállósodása egy bizonyos kor után, hanem az, hogy onnantól anyaként hátra dőlhetünk és semmi dolgunk.
Mert gyakorló anyaként tudom, hogy csak megváltoznak, és nem megszűnnek a feladatok.

Hiszen a tinédzserek bulizni kezdenek és jön a gondolat, hogy vajon vigyázni tud-e magára, képes-e a körülötte lévő kortársakat "helyesen" megítélni és azokat választani barátnak, akiknek az értékrendje támogató.
Később: képes-e felnőni és felelősséget vállalni új lakóhelye fenntartásáért? Olyan párt választ-e, aki segíti, támogatja, bíztatja, bátorítja, aki mellett többször elégedett és boldog, mint szomorú, vagy feszült?
Vajon milyen szakmára adja a fejét? A munkahelyén megállja a helyét?
Tehát az ebédfőzés helyett arra kell késznek lenni, hogy ott legyen a vállam, mint egy sírásra alkalmas hely. Máskor nem a vállam, hanem a fülem kell, mert éppen meghallgatás a dolgom, véleménynyilvánítás nélkül. Esetleg pont, hogy nem csendben kell csak hallgatnom, mert jön a felszólítás: Mondj már valamit, Édesanya! Ugye szerinted is igazam van?

A fentieket, mint kelleket soroltam, de szeretném, ha értenétek, ezek örömteli feladatok. Mert azt mutatják, hogy eddig elég jól végeztük a dolgunkat, ha van bizalom a gyerekben, hogy mindezt megmutassa.

A képen a fiam látható. Aki a napokban azzal a lehetőséggel ajándékozott meg, hogy elolvashattam még beadás előtt a szakdolgozatát, helyesírás ellenőrzés okán.
Izgultam, hogy menni fog-e. Mert a helyesírás ok, főleg, ha szükség esetén használható az MTA helyesírás-ellenőrző netes felülete. Azon izgultam, értem-e majd a szakzsargont, mert bizony informatikáról van szó, ráadásul programozás, ami még a kínaiaknak is kínai :).
Viszonylag hamar telefonos, majd skype kapcsolatba léptünk, hisz ő Pécsett, én Budapesten ... Ugyanis jöttek a kérdéseim: mit is akar mondani ezzel, vagy azzal a mondattal?
Aztán lassan belelendültem.
Döbbenetes volt, de rájöttem, hogy értem a lényeget. Arról szóltak a tesztek és kísérletek, melyeket végzett, hogyan lehet időben és energiában optimalizálni a programozás és programfejlesztés folyamatát.
Elém kerültek olyan mondatok, melyeket szinte már költőinek tartottam elvontságukban.
A végén aztán elöntött a hála. Hálás voltam az élményért. Mert eddig többször próbálta ő nekem konyhanyelven elmondani, mi az, amit annyira élvez, hogy valóban hivatásnak éli meg és örömmel gondol arra, hogy ebből tartja majd fenn magát és jövendőbeli családját. De eddig nem sikerült felfognom.
A szakdolgozatot olvasva viszont végre leesett a tantusz.
Nyilván csak egy aprócska szegmense ez a munkájának. Nem magát a munkát, hanem az ő lelkesedésének okát fogtam fel valójában. Így őt értettem meg. Ezért lettem hálás.
Mert én meg arra tettem fel az életem, hogy megértsem az embereket különbözőségükben.

Idősebb lányom életében pedig az az egyik feladatom jelenleg, hogy boldog és büszke legyek, mert megvan a régóta áhított cél, a sikeres szinkrontolmács-vizsga.
A középsőnél pedig: ami az esetek nagyrészében, azaz ahányféle módon csak lehet, biztosítani arról, hogy szeretem.

Persze értem, sőt szimpatizálok a fiatal anyukával, aki kimerült és fáradt, mert feltöltődésre és pihenésre van szüksége több évnyi szabadság hiányában. Nem is olyan rég mondogattam az enyéimnek, hogy költözzünk szét, mert már nem tudok adni ...

Ugyanakkor fontos, hogy őszinték és egyértelműek legyünk önmagunk felé, hogy ne vágyjunk valamire, ami nem jön el. Mert "az anya nem szűnik meg, csak átalakul" :).