2017. május 6., szombat

Szóba állni önmagunkkal - újra


Mikor ennek a workshopnak a címét említem embereknek, rendszerint megkérdik: ... és ez mit jelent?
Szó szerint azt, amit a cím mond. Azt jelenti, hogy a bennünk megszólaló, nekünk szóló hangokat ne csak meghalljuk, aztán leintsük, hanem vegyük figyelembe és valóban komolyan vegyük az így jelentkező szükségleteket.

Hisz valamennyiőnkben hangzik, néha visszhangzik ilyesmi:
"Most kellene lefeküdni, mert már eldőlök a fáradtságtól! A válasz pedig: De még itt a vacsoraedény a mosogatóban, meg a körmöm is le kell vágni és óóóó, a mindenét, a gyerek is megkért, hogy varrjam meg a nadrágját!"
"Na, ezt megint, jó szokásom szerint elszúrtam! Hogy lehetek ilyen béna, miért nem tanulom már meg végre, hisz évek óta mondogatom, hogy ezen a területen változtatnom kellene, mert ennek nem lesz jó vége!"
"Óóóó, a mindenét, már megint elfelejtettem befizetni a csekkeket, pedig napok óta a táskámban hurcolom őket. Lehet, hogy már késedelmi kamatot is számolnak fel  jövő hónapra?"
"Hogy is van? Mióta akarok eljutni a masszőrhöz a fájó hátam miatt? De még fel sem hívtam!!"

Ez mehet így akár évtizedekig is, hisz arra vagyunk kondícionálva, hogy a kívülről jövő kéréseknek tegyünk először eleget és magunkat a sor végére száműzzük újra és újra, hisz "nem dől össze a világ, ha ez nem történik most meg", "én kibírom, de a másik még csak gyerek", "egy anyának/apának ez a dolga", stb.

Aztán jön a kiégés, vagy (ahogy Marshall mondta) fizettetni kezdjük a másikkal, hogy ő élvez elsőbbséget.

Ezért aztán ezt a hétvégét arra szánjuk, hogy meghalljuk és komolyan vegyük a tőlünk nekünk szóló kéréseket. Meglássuk és megértsük végre csalódott, szomorú, talán kimerült énünket. Felfogjuk: ha önmagunknak nem számítunk, akkor hiába várjuk azt is, hogy környezetünk tekintetbe vegyen minket, megbecsülje, sőt elismerje erőfeszítéseinket.

Így aztán várom azokat, akiknek időszerű a téma!

2017. május 20-21-én 10-18 óra között
a Lélekszíntérben, FIGYELEM! új, átmeneti helyen: Bp. VII. Rottenbiller u. 28. 1. em., kapucsengő: Ma-uri
előzetes egyeztetés és bejelentkezés után a jszentpeteri@gmail.com címen, vagy a +36 30 2515554 telefonszámon.

Természetesen EMK, de most sem kell hozzá annak előzetes ismerete.

Szeretettel:

Julianna



2017. május 2., kedd

Életjel


Már megint rég írtam. Amikor erre gondolok, csalódott és elkeseredett leszek, mert következetességre és kiszámíthatóságra van szükségem, ezért azt kérem magamtól, mondjam meg, kész vagyok-e minimum havi egy bejegyzést írni a tréning-meghívókon kívül! Erre a szándékomat ki tudom fejezni.

Pedig előző bejegyzésemre régi, számomra kedves ismerősömtől privát levélben bíztatást, megerősítést kaptam. Ami akkor napokig lelkesített, hisz legutóbb vagy 10 éve találkoztunk és kellemes meglepetés volt az is, hogy ennyi idő után megkeresett, az is, hogy olvassa a blogomat. Ezt ezúton is köszönöm Gy. B. L-nak!
Aztán jöttek a mindenféle beszélgetések és bemutatók, pl. a Marshallról való megemlékezés, a Lilaköd, vagy a múlt szombat a XVIII. kerületben. Ezeken pedig az az öröm ért, hogy számomra ismeretlen emberek jöttek oda hozzám azzal, hogy "olvaslak ám!". Megható élmény ez számomra. De mégsem írok ...

Miért, miért, miért? Kérdezgetem magam. Elfogadható választ pedig nem tudok adni. Tulajdonképpen semmilyen választ nem adok. Csak a kérdés van. Újra, meg újra.
Az egyetlen érv: visz az élet és mindig van más.
Fontosabbak? Nem. Csak ugyanannyira fontosak, mint blogot írni.

Aztán jön az ötlet, hogy írjak, amikor takarítanom kell magamban. Amikor úgy találom, hogy "már megint behívtam egy megszállót", azaz egy témát, vagy egy embert hurcolok a gondolataimban: több, mint 5 percig, öt óráig, öt napig. Teszem ezt úgy, hogy nem öröm, hanem feszültség miatt cipelem.
Nem is volna rossz megoldás ... , de mi van, ha ő is olvas. Ha magára veszi? Ha kritikának hallja? Akkor felvehetem újra, hisz ahhoz, hogy őt értsem, előtte levegőhöz kell juttatnom magam. (Pl. most is azt gondolom, hogy jó néhányan az EMK-s csapatból kibuknak a "kell"-eken.)
Tehát félelemből nem írok??? Na, ez meg szerintem megengedhetetlen. Hisz egyértelműen elköteleződtem a szeretet alapú lét mellett!! Ejnye-bejnye, akkor hogy hagyhatom, hogy a félelem uralljon?
De közben tényleg szeretem kritikus énemet (szakzsargonban a sakálomat), mert felhívja a figyelmem a kibillenésekre, ahogy most is tette ...

Akkor most fontos volna leülnöm és összebékítenem ezeket a belül vitatkozókat.
Igen, de közben megszomjaztam és -éheztem, szóval előbb készítek egy kávét. Amíg megiszom, olvasok pár sort az aktuális könyvből. Aztán ideje előkészítenem a szobát, a tálcát, mert fél óra múlva kezdődik a munka, csenget a mai első ember ...
Vége a munkaidőnek, de még egy falatot nem ettem, úgyhogy most gyorsan összeállítok egy salátát. Csöng a telefon, Bori keres ... Végre étel! Na most lehetne írni ... De a fejem, mint egy üres vödör, olvasni sem vagyok képes, nemhogy írni!
Hááát jó, akkor majd holnap ...

Tehát valahogy így marad el, hogy írjak. Mert élek a pillanatban, a jelenben, ami új és új szükségletek felbukkanását hozza. Persze a mentálhigiénére is sor kerül az erdei séták (testmozgás), a barátnőkkel való beszélgetések, a szerda esti találkozók, vasalás, mosogatás, vagy éppen tusolás közben. De hát akkor ebből sem lesz blogbejegyzés :(.

Pedig van, aki várja. Tegnap is rákérdezett valaki a telefonbeszélgetésünk során, hogy mikor?? De hát pont most meséltem el Neked, hogy mi van velem! Akkor miért olyan fontos, hogy írásban is ... ? Ráadásul nyilvánosban?

Na, de most!! Valaki lemondta a mai ülésünket, mert a férjét kell kórházba vinnie. Tudom, hogy tényleg kell. Szóval írhatok :)!! De mit?

Hogy élek. Hogy dobog a szívem. Hogy fontosak vagytok nekem mindannyian, akik veszitek a fáradságot és olvastok!

Egyébként elégedetté tesz, hogy Bori lányom megkapta első diplomáját, hogy a kecskeméti "lányok" eljöttek a budapesti bemutatóra, hogy vasárnap délután zongorahangversenyt hallgattunk, hogy tegnap Juli megmutatta, hogy készítsek power-point bemutatót vasárnapra, hogy Judit barátnőm meghívott, meséljek kb. 150 nőnek az EMK-ról, hogy Redő Juli külön felhívott az EMK-s játékgyűjteményük bemutatója miatt.
Szomorúvá tesz, hogy a két utóbbi program időben egybe esik, ezért választanom kell, hogy Laci fiam messzire készül, hogy a legjobb szándékom mellett is van, aki kritikát hall a szavaimból és nem szükségleteket, hogy valaki szerint a szomorúságom csak másodlagos érzés, pedig én elsődlegesen reagálok vele dolgokra.
De hát én egy esendő ember/nő vagyok. :)




2017. március 24., péntek

Áprilisban is :)


Amikor arra gondolok, hogy a hétvégi csoport olyan inspirációt és lendületet hozott még bennem is, hogy szerdán 2 egyéni munka között kimentem a környékünkre gyalogolni, mozogni, levegőzni, akkor elégedettség és öröm fog el, mert a sikerélmény, hatékonyság, eredményeség, közös értékrend, összetartozás-élmény és "nővériség" (támogatottság) iránti szükségleteimet látom kielégülni, ezért ezúton is köszönetet mondok azoknak, aki részt vettek a tréningen :)!
Így készülhetett hát ez a kép a XII. Devecseri G. parkban, ahol kora tavasszal az  odvaska lila virága szőnyeget borít a fák lába alá.
A következő hónapban pedi új, eddig általam nem érintett témát nyitok a Lélekszíntérben. Íme:

Családi nézeteltéréseink


Javarészt egyedül neveltem 3 gyermekemet 2, 5 és 8 éves koruktól. Amikor ezt megemlítettem, gyakran reagáltak annak idején új ismerőseim sajnálattal: biztosan nagyon nehéz lehet. 
Én pedig tiltakoztam.
Pedig valójában bőven volt nehézség. Sokszor örlődtem azon, hogy a két lány verekszik egymással; hogy a kisebb mellett ülhetek órákig (néha még el is aludtam), hogy elkészüljön a számtan házi feladat: mert ő inkább játszani akart, én meg, hogy előbb legyünk túl a "dolgunkon"; hogy az elindulás bárhova nekem tartott rövidebb ideig, pedig én 4 ember igényeire készültem fel, aztán várhattam, míg annyira késve lépünk ki a lakásajtón, hogy csomagokkal felpakolva futhatok elérni a buszt, vonatot, rángatva-sürgetve őket: gyerünk már!!; hogy a fiamat nem tudtam rávenni a rendrakásra, takarításra a szobájában, "pedig olyan jó gyerek"; hogy amikor már elértek abba a korba (szerintem) amikor ideje volt, akkor sem látták meg az itthoni teendőket: szemétlevitel, mosogatás, a kád kipucolása;  stb-stb. 
Aztán a lelkiismeret-fudalás időszakai: biztosan én nem tettem valamit jól, hogy mindez nem működik. Amikor gyönyörű lányaim közül az egyik elkezdte eltakarni a szépségét topis deszkás cuccokkal (nem mintha valaha is gördeszkázni akart volna), kicsit később a másik öltözött feketébe és festette be haja felét hidrogénszőkére, aztán meg a fiamat nem lehetett kirobbantani a számítógép elől. 
Én pedig vagy dühöngtem, vagy bőgtem ...
Volt olyan korszak is, amikor láttam, reakcióim nem igazán az enyémek, hanem anyukámat másolom. Na, ez végleg kiborított. Éppen elég volt ezt nekem/nekünk elviselni, tényleg én is ezt csinálom a gyerekeimmel? 
Ez megint egy újabb szülő-gyerek konfliktus, de itt én vagyok a gyerek. Tudok én beszélgetni anyámmal, apámmal? Dehogy, hisz úgyse figyelnek oda. Elvannak a saját ügyeikkel, aggodalmaikkal. Mindig is így volt!!! Ráadásul még mindig meg akarják mondani, hogy kellene lennem, mit kellene csinálnom ...

Aztán jött az EMK és sok-sok beszélgetés, tisztázás. Ma az egyik legnagyobb fegyvertény az életemben, hogy közben felnőtt gyermekeimmel bizalom- és szeretetteli, nagyrészt harmónikus a kapcsolatom. Na persze vannak új és új konfliktusaink, hisz ahogy mondani szoktam: élet van. 

Mivel a hozzám forduló emberek időről-időre hozzák saját nehézségeiket gyermekeikkel, ill. szüleikkel, gondoltam lehet erről is egy hétvégénk. Ahol önmagunkra és gyermekeinkre, ill. szüleinkre is ráláthatunk. Ahol tisztázhatjuk, mi is van egy adott konfliktusban bennünk, ill. a másik oldalon.

Tehát várom azok jelentkezését, akiket ez a téma most érint!
Természetesen EMK, de megint csak nem feltétel az EMK ismerete.

Időpont: 2017. április 8-9. 10-18 óra
Helyszín: Lélekszíntér, Bp. VI. Szófia utca 15. 3. em., 2-es kapucsengő
Érdeklődés, ár, jelentkezés: jszentpeteri@gmail.com, +36302515554

Szeretettel:
Julianna

2017. március 1., szerda

Márciusi találkozónk


Nőknek önmagukról

Egy újabb kedves témám :).
Évekig vezettem kedd esténként egy női kört, ahol a cél önmagunk teljességének megélése volt. Egy ilyen kedd estére való készülődésben találkoztam először erősen elhanyagolt nőiességemmel. A mesékből jól ismert banya rázta felém átkozódva görbe botját. Az élmény annyira lesokkolt, hogy jó darabig csak néztem ezt a képet, így volt rá időm, hogy eszembe jusson az EMK tanítása: bizonyára rengeteg kielégületlen szükséglete(m) van, amikre eddig nem figyeltem, ezért olyan elégedetlen ez a ... Így aztán odafordultam hozzá, hogy meghallgassam mit is szeretne. Azóta is rendszeresen beszélgetek vele(m) és igyekszem azért tenni, hogy magkapja(m), amit kér.

Gyökeres változás indult hát el az életemben, mert végre komolyan veszem magam, az álmaimat, vágyaimat, szükségleteimet. Igyekszem, hogy önmagamnak én legyek az első. De bizony nem könnyű a több évtizedes rutint megváltoztatni. Gyakran kapom magam azon, hogy leintem őt, amikor jelentkezik, hogy akar valamit - azzal, hogy most nincs időm, energiám, kedvem. Aztán mindig fizetem az árát. Mert ki más lehet fontosabb nekem, mint önmagam? 
Hisz a szeretteimnek is csak akkor tudok szívből, maradéktalanul adni, ha én rendben vagyok...

Mivel az elmúlt hetekben 5 új nő jelentkezett nálam hasonló "önelhanyagolással", gondoltam, legyen egy hétvége, amikor odafigyelünk magunkra. Meghallgatjuk, mit akar a belső hangunk és kitaláljuk, hogyan tehetünk Neki eleget. 
Kihangosítva, tömbösítve, de legalább odafordulunk és megkérdezzük, ahogy a mesebeli paripa megkérdi a szegény legényt, aki elindult szerencsét próbálni: Mit parancsolsz, kedves gazdám? Vagy ahogy egy anya fordul oda újszülött csecsemőjéhez: gyengéd, szelíd hangon, hogy megtudja, mi hiányzik, miért sír a szeretett lény ...

Szeretettel várok minden hölgyet, nőt, lányt, asszonyt, anyát, aki időnként hiányzik önmagának!
Természetesen EMK, de most sem kell feltétlen az EMK ismerete.

Időpont: 2017. március 18-19.
Helyszín: Lélekszíntér, Bp., XIII. Szófia utca 15. 3. em. 2-es kapucsengő
Érdeklődés, jelentkezés: jszentpeteri@gmail.com, +36302515554

Julianna

2017. február 9., csütörtök

Ön-aktualizálás


Gondolkodtam :).

1. Amit korábbi bejegyzésemben írtam, talán félreérthető volt. Mert szerintem ott úgy néz ki, mintha most láttam volna rá először, hogy bizonyos balesetek, sérülések, fizikai beavatkozások kihatnak (időnként jelentősen) a lelkünkre. 
Pedig ezt régóta tudom, ahogy korábbi írásaimból ez ki is világlik. Most inkább arra döbbentem rá, hogy ez milyen sok területen beleszólhat az életünkbe, olyan módon is, ahogy azt elképzelni sem tudjuk. Hisz "több dolgok vannak földön és egen ..." . A sokrétűség és emberi fantáziám kicsisége volt, ami még a szokásosnál is jobban megdöbbentett. No meg: amikor kiderül számomra, hogy a környezetem nem tudatosította emlékeim kitörlődését, szomorúságot és fájdalmat érzek, mert odafigyelésre és támogatásra van szükségem, ezért azt kérem magamtól: mondjam meg, kész vagyok-e szeretteimnél hasonló helyzetekben a felmerülő gyanúimat kimondani! Törekszem rá!

2. Mikor megköszöntem múlt évi figyelmeteket, szöget ütött a fejembe: miért írtam jóval kevesebbet 2016-ban, mint előtte. Így kutakodni kezdtem magamban ("persze, mi mást is csinálnál"- hallom magamban idősebb lányom hangját :)). 
Amikor belekezdtem a blog-írásba, akkor egy kedves barátom noszogatása inspirált, hogy jelenjek meg valahogy a világhálón. A vele való kontaktus egyéb módokon is hatott rám: olyan területeket is megláttam és tudatosítottam személyiségem működésében, melyek addig - bár szerettem volna rájuk látni - rejtve voltak előttem. Valahogy az iránta érzett bizalom és a kapcsolatunkból fakadó biztonságérzet segített nekem szembe-sülnöm (;)) önmagam addig titkolt részeivel is. 
Így a tudat, hogy ő esetleg látja, olvassa amit írok, könnyűvé tette mind az őszinteséget, mind a megmutatkozást és könnyed fogalmazást.

Aztán múlt év májusában ezt a kapcsolatomat jégre tettem, mert úgy ítéltem meg, számomra túl hosszú ideje áll fenn egyfajta aránytalanság közöttünk, például pont az önfeltárásra való bátorság területén. (Amikor ezen véleményeim megszülettek, akkor szomorúságot, csalódottságot és fájdalmat éreztem, mert egyenrangúságra, bátorságra, (önmagunk felé) őszinteségre volt szükségem, ezért azt kértem, szüneteltessük a kapcsolatunkat határozatlan ideig.)
Ennek a döntésemnek viszont kihatása lett a blogírásra is. Először azt hittem, azért, mert neki írtam, amit írtam. Aztán tisztább lett a kép és rájöttem, e szövegek nem neki, hanem magamnak szóltak. Ugyanakkor kétségtelen: a rá gondolás inspirációként hatott, hogy írjak, illetve "múzsaként", hogy a szövegeim életteliek legyenek. Így vele együtt eltűnt belőlem a lelkesedés e téren, helyére a gyakorlatiasság, ésszerűség lépett. Ami ennyire volt elegendő...

Így most, hogy látom, értem magam, egyértelmű: lelkesedésre, inspirációra van szükségem. Ez pedig jöhet nekem magából az EMK-ból, abból az önmagamból, amivé az EMK által váltam (az érthetőség kedvéért: nem magamat tömjénezem itt, hanem látok <némileg eltávolodva magamtól> egy bejárt életutat, ami meglep) és néhány emberből, aki a szívemhez közel áll.

3. Az elmúlt másfél hónap az ünnepek, családi történések, izgalmas munkák miatt sűrű volt számomra, amiből egyszercsak mintha légüres térbe kerültem volna. Csak hápogtam, mi történt hirtelen. De nem volt hírtelen. Rendesen körülnézve látom, hogy a külső izgalmak miatt sokkal kevesebbet néztem magamra, azaz elhagytam magam. Tehát, ha szeretnék visszakerülni oda, ahol az az élményem: élek, akkor ideje megállni és utolérni magam. (Mondtam már, hogy imádom a magyar nyelvet?) Pedig szóltam közben is, hogy "hé, mi van veled", de csak legyintettem és rohantam tovább. Azt is mondtam, hogy "valahogy bele kellene férjen a testmozgás is", de megint csak legyintettem, hogy most nincs rá időm. Olyan hang is volt, hogy "hetek óta nem olvastál egy sort sem, pedig tudod, hogy az neked kell", de szintén "nem fért bele". 
Így az üres időt azért kaptam, hogy mindez beleférjen :). Köszönöm!

Mindezek után végre megint van bennem lelkesedés, hisz a lelkem és én újra megtaláltuk egymást több területen. 
Éljen az EMK és Marshall B. Rosenberg, aki eljött kicsi hazánkba, hogy megmutassa nekünk, mit talált ki!

No és persze: gyertek a tanfolyamra, hogy Veletek is találkozhassak ;)!


2017. január 25., szerda

Kezdő EMK tanfolyam

Épp csak lezárult a hétvégi csoport, ránézni sem volt időm, hogy miket mozgatott meg bennem, amikor kaptam egy telefont: ideje meghívót írnom a februári tréningre, hogy akik szeretnének EMK-t tanulni, felkészülhessenek :). Első gondolatom, megvallom az volt: hagyjatok már lógva! Persze, hogy magamtól is akarok dolgozni, nem kell ez a presszió!! (Amikor azt gondolom, hogy "sürgetnek", akkor feszültté válok, mert szabadságra és autonómiára van szükségem, ezért azt kérem, gondoljam végig, mikor van leghamarabb 2 program között időm leülni a géphez és végiggondolni, hogyan aktuális most bennem az alapok ismertetése.) Ez az eredmény :):



„… hogyan legyünk másokkal úgy, hogy közben
önmagunk maradunk?”
T. D’Ansembourg

Ez hosszú évekig volt fogas kérdés számomra. Az idők során rájöttem, hogy pl. azért nehéz önmagam maradni, mert nem is tudom az adott helyzetben, mit kellene megtartanom. Hiszen nem tudom, hogyan érzem magam, mit szeretnék megélni, elérni, stb.
Aztán jöttek az önismereti csoportok és ’96-ban M. B. Rosenberg az Erőszakmentes Kommunikációval. Hallván Marshall előadásait a pünkösdi konferencián, rájöttem, hogy ez az, amit kerestem, mert, ha megtanulom ezt a bizonyos modellt és a szemléletét magamévá teszem, akkor már lesz mit képviselnem a másokkal való együttlétekkor és azt is tudni fogom, hogyan tegyem ezt.
Így is lett! Köszönet érte Marshallnak, a számos trénernek, akiktől még tanulhattam és kitartó lelkesedésemnek a téma iránt ;).

Most hasonló lehetőséget kínálok számotokra ezzel a kezdő EMK tanfolyammal.
Mert az Erőszakmentes Kommunikáció nem csak azt jelenti, hogy mások felé abbahagyom a követelőzést, elvárások közvetítését, hanem azt is, hogy önmagamra is tekintettel vagyok. Meglátom, hogyan reagálok a történésekre, kiderítem, mit szeretnék leginkább és gondoskodni tudok arról, hogy ez meg is történjen. Persze úgy, hogy közben nem „erőszakolok meg” másokat.

Ez a kezdő tanfolyami 30 óra főleg arra nyújt majd lehetőséget, hogy sok gyakorlással megismerjétek az EMK szemléletét, magát a modellt „használatba vegyétek”
és elinduljatok a magatokért való kiállás útján, miközben figyelembe veszitek a körülöttetek élők szükségleteit is.
Szeretettel ajánlom azoknak is ezt a csoportot, akik szeretnék megerősíteni, felfrissíteni alapismereteiket!

Tanfolyam ideje: 2017. febr. 18-19., és márc. 4-5. (4 nap) 10-18 óra
Helyszín: Lélekszíntér, Bp., XIII. Szófia utca 15. 3.em., kapucsengő:2
Érdeklődés, jelentkezés: jszentpeteri@gmail.com, ill.
06-30/251-5554

Szeretettel várom jelentkezéseteket:

Julianna


2017. január 2., hétfő

Évkezdet


Boldog új esztendőt kívánok Mindannyiónknak!
Remélem, Nektek is meghitten, nagyrészt örömben teltek az ünnepek és még némi pihenésre is jutott időtök! Ez utóbbiból nekem nem sok került, de nem bánom, mert fontosabb volt az együtt töltött idő a szeretteimmel. Majd igyekszem a pihenést e hónapban tudatosan beiktatni a napjaimba.
Most pedig, ahogy ígértem, íme a januári találkozó meghívója. Bízom benne, lesznek szép számmal, akiket érdekel! Ezt követően február 18-19-én lesz majd csoport :).


Időnként olyan, mintha más nyelven beszélnénk ... !


A hozzám forduló párok gyakran mondják, hogy legszívesebben betennének a zsebükbe, hogy magukkal vigyenek és mikor kell, elővennének, hogy lefordítsam őket otthon is egymásnak :).

Mert a mindennapokban előfordul, hogy nehezen értjük egymást. Hiába a közös anyanyelv, mintha az elvileg érthető szavak más jelentést kapnának menet közben. Van, hogy egymás mellett ülünk, mégis, mire a mondat a másik füléhez ér, már másként szól, mint ahogy kimondtuk. Bármily fura, ez gyakoribb, mint hinnénk.

Az is gondot tud jelenteni, ha nagy nehezen egyikünk végre elégedetten dől hátra azzal, hogy: Na végre megértettél!!, a másik ott marad a kifosztottság élményével, mert rá már nem jut figyelem, idő, energia. Ráadásul, ha ez megismétlődik, a kölcsönösség hiánya erősödik, a fájdalom pedig növekszik...

Máskor az a gondunk, hogy valamit "már százszor elmondtunk" magunkról, de a másik nem eszerint viszonyul hozzánk: Még mindig nem hagy békén reggel, az első félórában, hanem pont akkor akarja megbeszélni, mit vigyünk anyóséknak a családi bulira, pedig tudhatná, hogy én ilyenkor használhatatlan vagyok! Még mindig el akar utazni lehetőleg minden hétvégén, pedig nekem nincs más szabad időm, amit itthon, a lakásban tölthetnék (vele) meghitten, bekuckózva az egész hetes strapa után!! stb.

Tehát, a januári csoporton ehhez hasonló témákat veszünk elő és kutatjuk ki, mi történik velünk, ill. a másikkal ilyenkor és mit tehetünk, hogy megélhessük a kölcsönös megértést.
Természetesen EMK, de most sem feltétel, hogy ti ismerjétek!
Szeretettel várom azokat, akiket ez a téma megszólít!

Idő: 2017. január 21-22. 10-18 óra között
Helyszín: Lélekszíntér, Bp., XIII. Szófia u. 15. 3. em. 20-as kapucsengő
Jelentkezés, érdeklődés jan. 18-ig: jszentpeteri@gmail.com, +36302515554

Szeretettel:
Julianna