2017. november 27., hétfő

Advent

 

Közelednek az ünnepek és a lakást, az asztalt elkezdtük díszbe öltöztetni.
De vajon a szívünket is? Neki álltunk-e megtisztítani érzelmi életünket a ránk nehezedő konfliktusoktól, hogy amikor itt lesz az idő, nyugodt szívvel és szeretettel nézzünk a körülöttünk lévők szemébe és őszinte hálával nyújthassuk át ajándékainkat, mert örülünk, hogy ők életünk részei?

A résztvevők múlt évi elégedettségére gondolva ebben az évben is vezetek egy adventi csoportot, melynek célja, hogy magunkban rendezzük konfliktusainkat, nehezteléseinket, elégedetlenségünket, fájdalmainkat szeretteinkkel kapcsolatban. Hogy tényleg belső nyugalommal mondhassuk, írhassuk majd: áldott ünnepet kívánok!

Szeretettel várlak hát Benneteket december 16-17-én a Színezőben. 
Mivel már igazán közel lesz az ünnep, ezért most lehet 1-1 napra is jelentkezni. Persze nagyon örülök, ha valaki mind a két napra jön :)!

Természetesen EMK!
A témákat most a résztvevők hozzák; mindenki a számára fontos kapcsolatán/kapcsolatain dolgozhat!
A részvételi létszám korlátozott, hogy mindenki kellő figyelmet kaphasson ...

Időpont: 2017. december 16-17. 10-18 óra között 
Helyszín: Színező, Bp., I. Tigris u. 12.
Ár, érdeklődés, jelentkezés: jszentpeteri@gmail.com, vagy +36302515554

Julianna

(fotó: pinterest)

2017. november 1., szerda

A szeretet megengedi a másik félnek, hogy ...

EMK alapozó tanfolyam 2. harminc óra


... önálló legyen, és maga döntse el a játékszabályokat. (Richard Rohr: A férfi útja)
Ez a mondat számomra igen jól kifejezi, hogy mit jelent az Erőszakmentes Kommunikációban az együttérzés (empátia). Őszinte kíváncsisággal és nyitottsággal odafordulni a másikhoz és megtudni, kicsoda ő az adott pillanatban, anélkül, hogy megítélnénk, hogy segíteni, változtatni akarnánk rajta. Csak látni, érteni és elfogadni őt abban, amiben éppen van.
Valahogy úgy, ahogy ez a kép is mutatja: rálátást szerezni a túloldalról :). 

Az EMK-ban ugye van az a mondat, ami rólam szól, azt mutatja meg, hogy én ki vagyok most. Ezt nevezte Marshall őszinteségnek. Aztán van a második, kérdő mondat, amikor azt tudakolom, ki a másik most. Ez pedig az együttérzés.
Első 30 óránkban sok-sok saját, őszinte mondatot fogalmaztunk meg, hogy ráálljon a figyelmünk, gondolkodásunk erre a módra. Most, a második 30 órában arra lesz lehetőségünk, hogy megtanuljuk és begyakoroljuk a másikhoz odaforduló, érdeklődő mondatot.
Különbséget teszünk majd a sajnálat, szimpátia és együttérzés között, megtanuljuk, mit tehetünk azért, hogy tényleg nyitottak legyünk a másikra. Amit pedig legtöbbet gyakorlunk majd: a másik gondolatai, véleménye, ítélete mögött maghallani a valódi mondanivalót, ami csak róla szól :).
Törekszünk rá, hogy elfogadjuk a másik szájából felénk érkező nem-et, megnézzük, mit tehetünk, ha a düh felénk irányul, no és persze "lefordítjuk" a nekünk szóló dícséretet.

Szeretettel várom erre a tanfolyami részre azokat, akik az elmúlt hónapban, vagy régebben nálam, vagy másnál gyakorolták az őszinteséget és szeretnének tovább tanulni. Örömmel látom azokat is, akik már meglévő tudásukat akarják feleleveníteni, mélyíteni, no és persze azokat is, akik a trénerré válás útjára lépnének és ezért kíváncsiak arra, én hogy dolgozom :).

Tanfolyam időpontja: 2017. nov. 18-19. és de. 9-10. 10-18 óra között
Helyszín: Színező Bp. I. Tigris u. 12.
Ár, info és jelentkezés: jszentpeteri@gmail.com (tárgy: EMK), vagy +36302515554

Julianna
(Fotó: saját, helyszín Maui)



2017. október 24., kedd

Saját fészek


Van egy emberi rutin a kapcsolatainkban, amit évek óta figyelek. Először magamnál láttam meg, amikor a válásomat dolgoztam fel :(.

Amikor egész nap a munkahelyünkön vagyunk, vagy intézzük egyéb dolgainkat és feszültté válunk, igyekszünk uralkodni magunkon. Nem biztos, hogy konfliktus kerülésből (azaz "gyávaságból"), hanem mert szeretnénk megőrizni mondjuk az anyagi biztonságunkat, vagy önvédelemből, vagy az egyszerűség és hatékonyság kedvéért. Szóval az idegenek előtt jó képet vágunk mindenhez.
De egész nap rohanunk, feladatot végzünk, ügyeket oldunk meg, így a magunkra figyelés (mentalhigiene) elmarad.
Hazaérve pedig kiengedünk. Az egész nap hordaléka a családtagoknak jut. Könnyen robbanunk a legkisebb dolog miatt is, vagy "csak" morgolódunk, néha elvonulunk a szeretteinktől, pihenni. Nem vagyunk velük együtt, bár annak lenne ideje.

Sok éve megláttam magamnál, hogy ezt azért így teszem, mert az enyéim felé van meg a bizalom. Bizalom abban, hogy lehetek az, aki vagyok, lehetek őszinte. (Nem kell képmutatónak lennem.)
Bizalom a szeretetükben.
Abban, hogy a szeretet olyan erős közöttünk, hogy ezt is elbírja.

Ugyanakkor megrázó volt ráébrednem, hogy pont azoknak mutatom a legrosszabb oldalam, akik a legkedvesebbek nekem. Az otthonom nem a szeretet, harmónia, feltöltődés színtere, hanem a "szemétdomb", ahova a "mocsok" kerül belőlem.
Márpedig, ha belerondítok a saját fészkembe, akkor nekem is szagolnom kell és a bőrömön éreznem az eredményt.

Aktualitás? Néhány élmény EMK-s körökben. Ahol, én úgy látom, vannak, akikben erős a bizalom abban, hogy megnyilvánulhatnak bárhogy, hisz itt valószínüleg "lefordítják" a többiek érthető emberi nyelvre (szükségletre-kérésre) az ítéleteket.
Ami sokszor meg is történik.

Ugyanakkor volt már, hogy valaki, akit megkért egy társunk az EMK közösség FB oldalán, mondja már el, amit szeretne, másként, azt válaszolta, hogy "itt mindent szabad". Vagy ugyanezen kérésre múlt szerdán egy régi és igen kedves barátom azt válaszolta, hogy "fenntartja a jogot, hogy úgy fejezze ki magát, ahogy akarja".
No és természetesen szabad, illetve van joga mindenkinek úgy mondani a kritikát, ahogy csak akarja.
Viszont lehet, hogy itt nem a szabadság, vagy a jog a kérdés. Hanem, hogy megéri-e.
Tényleg kifizetődő-e a számunkra fontos kapcsolatokban, a nekünk biztonságot nyújtó helyen úgy dönteni, hogy nem használjuk EMK-s tudásunkat, azaz a kapcsolat megteremtésének szándéka nélkül jelen lenni. Arra várva, hogy majd a többiek ...
Azt hiszem, néha megengedhetjük ezt magunknak. Mert valóban ott a szeretet a másik oldalon.
De kétlem, hogy érdemes ezzel (vissza)élni újra és újra.

Mert a szeretet, mint tudjuk, szükséglet. Amit cselekvésekből kaphatunk meg és fontos benne a kölcsönösség. Ha nem töltjük fel oda-vissza, kifogyhat.
Ahogy én is elváltam, pedig érzésként mindkettőnkben még sok-sok évig jelen volt a szeretet a másik iránt.
De szükségletként fáradtak, feszültek voltunk a kapcsolatunkba tölteni. Túlságosan is bíztunk az érzés erejében.

Tehát:
1. Amikor EMK-s körben a fenti válaszokat hallom a kérésre, hogy "kérlek, most fogalmazd meg ezt úgy, hogy magadról beszélsz", akkor csalódottá és elkeseredetté válok, mert kölcsönösségre és közös értékrendre van szükségem, ezért azt kérem magamtól, most mondjam meg, kész vagyok-e arra, hogy aktuális levelezésemben egy ismerősömmel csak akkor írom meg a válaszom, amikor az már rólam szól!
Igen, törekszem erre :).
2. Amikor ezeket tapasztalom, akkor tehetetlenné is válok, mert hitelességre van szükségem, ezért azt kérem magamtól, hogy emlékezzek arra: a kérés egyik ismérve, hogy elfogadunk rá nemet is válaszul!
Történik :).
3. Amikor az egyik elutasítást egy szerettem mondja egy másik szerettem kérésére EMK gyakorlón, akkor magányossá válok, mert kölcsönös nyitottságra és bizalomra van szükségem, ezért azt kérem magamtól, mondjam meg, ha T. nem jelentkezik 3 héten belül, kész vagyok-e én írni neki!
Most van erre bennem szándék :).
4. Amikor ezekre az élményekre gondolok, akkor aggodalmat érzek, mert rendre és egyértelműségre van szükségem, ezért azt kérem magamtól, mondjam meg, kész vagyok-e arra, hogy a szeretteimmel való kapcsolatokba csak a velük való feszültségeimet vigyem be.
Hááát, erre is törekszem :).

(Félreértés elkerülése végett: gyakran van, hogy mástól és nem magamtól kérek :))). De amikor a blogot írom, akkor rendszerint egyedül vagyok kéznél lévő ember, tehát adott, hogy a pillanatnyi szükségletem beteljesülése érdekében magamtól kérhetek.)


2017. október 16., hétfő

Könyvelési hiba


Mint pár hete kiderült számomra, egész életemben vezettem egy belső könyvelést.

A főkönyvet akkor nyitottam, mikor megszülettem. Az első info, melyet rólam a világ adott nekem és mindenki másnak, az volt, hogy nő vagyok.
Innentől kezdve minden olyan tétel, mely elmarasztalást tartalmazott, ez alá a főcím alá került. Úgy könyveltem el, hogy a nő tehet róla, azaz ő a hibás, ha későn fekszem, ezért másnap nehezen kelek; ha a buliban csak arra figyelek, hogy jól érzem magam és finom az ital, tehát többet iszom a kelleténél (3-4 évente egyszer); ha türelmetlen vagyok a gyerekeimmel; ha nem mosogatok el, pedig a mosogatótál teli van; ha késve hirdetem meg a tanfolyamokat, csoportokat; mert nem lettem még akkreditált tréner; ha elváltam, pedig a családunkban ez nem szokás; ha boldog vagyok, miközben mindenki sír körülöttem; ha a munkám miatt esetleg sétálhatok a Duna partján, miközben a rendes emberek dolgoznak; ha szombat-vasárnap csoportot vezetek, pedig minden rendes ember ilyenkor pihen; ha nem utazom el nyáron nyaralni, mint mindenki más; ha 15 évente egyszer megengedem magamnak, hogy akár 1-2 is hónapra kilépjek a taposómalomból és elmenjek a világ másik végébe; stb.
Tehát minden tétel ide került, ami nemtetszést válthatott ki akárkiből, valakiből, belőlem.

Aztán, ahogy növekedtem, kiderült, hogy van itt még egy létező: az ember. Egy nem nélküli lény.
Nos, a főkönyv vizsgálatakor úgy tűnt, hogy ez alá a főcím alá csak kevés dolog került ugyan, de azok legalább némi elismerésre méltóak.
A fejlődőképesség az anyaság sok éve alatt. Az elfogadásra való készség, ha mások hibájáról van szó. A makacs elszántság, hogy az EMK-t igazán tudjam. Viszonylag rendes gyereke vagyok a szüleimnek. Kitartóan kutatom, hogy válhatok még jobb emberré. Néhány másik embertársamnak viszonylag jó barátja vagyok. Hajlamos vagyok a félelem helyett a szeretetet választani mozgatórugóként.
Szóval minden olyan tételt, mely elfogadható cselekedetet, tulajdonságot jelent, ez alá a főcím alá írtam.

Alaposan megvizsgálva a lapokat és minden egyes bejegyzést, rájöttem, hogy a könyvelőm rosszul végezte a munkáját.

Mert valójában a nő, onnantól kedve, hogy megszületett, elég jó. Nincs semmi hiba benne sem fizikailag, sem lelkileg. Elég jó feleség volt, aztán elég jó barátnő. Elég jó lánya a szüleinek. Elég jó anyja a gyerekeinek.
Ellenben az ember esendő, néha téved. Van, hogy többet eszik a finom falatokból, mint ami egészséges. Van, hogy dacol a világgal, pedig senki sem figyel oda rá, így önmagával szúr csak ki. Van, hogy nagyon is fontos dolgokat, melyek megtételére talán évek óta vár, szinte ok nélkül halogat. Van, hogy sérelmeket évtizedeken át dédelget a szívében. No és hajlamos mindenért önmagát, a nőt hibáztatni.

Szóval az egész mindenséget át kellett írnom. Illetve a két főcímet meg kellett fordítanom.

Nem tudjátok még csak elképzelni sem, mi történt ekkor!!
Minden dolog, ami addig főbenjáró, halálos véteknek számított a Nő címszó alatt, átkerülve az Ember alá, bocsánatos bűnné, apró emberi gyengességgé minősült át.
Hisz az ember ugye esendő, gyenge, sérülékeny lény...
Egyelőre ennek a ténynek elképesztő logikátlanságát és emellett az életet, emberi és nő-férfi kapcsolatokat alaposan megnehezítő tragédiáját bámulom.

Ugyanakkor, amikor kicseréltem a főcímeket magamban, szinte egycsapásra megváltozott önmagam megítélése.
Egyszerre és egyszerűen szabad, megkönnyebbült, elégedett nővé váltam.
Elvégeztem, így be is fejeztem egy 25 éve elkezdett munkát.
Köszönöm!


2017. október 11., szerda

See me beautiful ...


Van Marshallnak egy dala, melynek ez a címe és a refrénje is.
Talán a sok közül ez a legismertebb EMK körökben, hallhatjuk tőle youtube-on, elérhető a kottája és szövege is.
Arról szól, hogy láss engem szépnek minden pillanatban, bárhogy is nyilvánulok meg, mert a tetteim és pillanatnyi megnyilvánulásaim mögött mindig 'szép' vagyok, hisz a szükségleteim és a mögöttük megbúvó szeretet az, ami valójában mozgat. Akkor is, ha ez nehezen felfedezhető a számodra.
Az "engem" szó mögött lévő én persze bárki lehet.

A hétvégi kezdő csoporton a bemutatkozásomban az EMK iránti rajongásomról beszéltem. De gondolom, nem csak a szavaimból, hanem a hévből is látszik mindenkinek, aki valahogy mellém sodródik, hogy mennyire fontos ez nekem.
Maga a módszer is és a mögötte, benne élő szellemiség is. (A szellemiséget jól szemlélteti ez a dal. Ami gyakran önmagunknak szól :)!)
Volt egy pillanat vasárnap, amikor befejezve a mondatomat leültem, hangosan is megállapítva, hogy elragadott a hév. Aztán végiggondoltam, mennyire fontos nekem éppen az EMK miatt a pontos fogalmazás, a tiszta szóhasználat.
Márpedig évek óta arról beszélek, mennyit segített nekem és családomnak, szeretteimnek az EMK. No és ez így nem igaz. Nem az EMK segített. Az csak egy módszer, melyet egy amerikai pszichológus dolgozott ki. Ami segített az az, hogy kitartóan és következetesen élem a szemléletet és használom a módszert 21 éve. Rendületlenül. Örömben, bánatban, csalódásban, fájdalomban egyaránt. Akkor is, ha néha őrült nehéz.
Tehát ténylegesen én magam és azok segítettek a nehéz élethelyzetekben, akik velem együtt készek voltak gyakorolni, használni, élni ezt a modellt. Keresni magunkban és a másikban a szépet, akkor is, ha mélyre bújt!
Mindenkinek köszönet érte! Mert ez szebbé, jobbá tette az életemet, életünket.
Mostantól kezdve ezt így fogalmazom meg, mert így pontos!
A tréningnaplómba ez kerül majd, mint a folyamat során általam tanult dolog :).

De bejegyzésem aktualitását más is adja.
Múlt szerdai körünkben, amikor rám került a sor, elmondtam, hogy egy levél, amit aznap kaptam, megérintett, felzaklatott. Beszéltem arról az emberről is, aki írta. A szövegem egy pontján egyik barátnőm, kollegám kijelentette, hogy nem szeretné, ha a következő hetek erről az emberről szólnának. Elakadt a szavam...
Beállt egy időre az agyhalál.
Aztán persze született a fejemben néhány ítélet arról, hogy milyen tréner az olyan, aki nincs tisztában azzal, hogy én magamról beszéltem, bármit mondtak is a szavaim :(. Meg, hogy eléggé elszállt mostanában az agya! Sőt: nehogy a farok csóválja már a kutyát!

De egyszer csak jelentkezett a szándék a szép megkeresésére. Íme, az eredmény: Amikor hallom ezt a kijelentést, akkor fájdalom és szomorúság tölt el, mert belátásra, együttérzésre és egyenlő bánásmódra van szükségem, ezért azt kérem, kedves P., mondd meg: igyekeznél-e úgy hallgatni ebben a témában is engem, mint esendő nőt, embert!
Amikor pedig azon kapom magam, hogy erre a reakcióra karba tenném a kezem és elhallgatnék a barátságunkban örökre, akkor fájdalom és szomorúság tölt el, mert következetességre, hitelességre és nyitottságra van szükségem, ezért azt kérem magamtól, mondjam meg, hajlandó vagyok-e ezt kettőnk között élőben is tisztázni! Szándéknyilatkozatot teszek rá :).

Amikor pedig arra gondolok, hogy örökké hallom a dalt, akkor meghatottság és hála tölt el, mert kielégül a Marshall által mindig jelenvalónak vallott sükségletem: az élet szebbé, gazdagabbá tétele; köszönöm ezt Neki, Nadának, régtől társaimnak ebben: Juli, Bori, Laci, Strasser Kata, Vámos Eszter, Redő Péter, Redő Juli, Ruczek Éva, és mindazoknak akik az elmúlt 17 évben kifejezték elismerésüket és bizalmukat azzal, hogy készek voltak tőlem tanulni, így inspiráltak arra, hogy törekedjek az EMK példamutató használatára!


2017. szeptember 7., csütörtök

Adjon úgy is, ha nem kérem(?)



Kezdő EMK tanfolyam

A nők és férfiak, kikkel dolgozom, gyakran fogalmazzák meg szinte szó szerint azt, amit Nagy László ír a versében. A hivatkozási alap, hogy: "ismer már, tudnia kéne, mit szeretnék, mire van szükségem".
Amiben nincs bizony egy szál hiba sem. Mert a másik rendszerint valóban ismer minket, sokféle arcunkat. 

Ugyanakkor fontos tudnunk, hogy a szükséglet: fogalomként kifejeződő belső igény, mely igény minden másik emberben is felbukkan az élet egy adott pillanatában (nem feltétlen abban a pillanatban, melyben nekünk ;)). 
Tehát: fogalom. Ami nem cselekedhető. Illetve mindannyiunkban más cselekvés fordítódik le az adott fogalomra. Sőt, gyakran van, hogy egyazon ember különböző helyzetekben különbözőképp szeretné, hogy adott szükséglete kielégüljön. Az érthetőség kedvéért: a szeretetet megkaphatjuk pl.: egy ölelésből, egy bátorító szóból, egy meleg tekintetből, egy váratlan látogatásból, egy rég várt és végre bekövetkező telefonhívásból, meleg vacsorából, egy csokor virágból, a kedvenc filmünk közös megtekintéséből, vagy abból, ha fáradtan hazaérünk az egész napi munka után és a másik békén hagy minket ... Így hát, pont azért, mert újra és újra mást fordítunk szeretetnek, tekintetbevételnek, elfogadásnak, stb., a másik képtelen kitalálni, hogy egy adott pillanatban éppen mit kellene cselekednie, hogy azt mi az aktuális szükséglet kielégítésének tekintsük.
Ugyanakkor az is gyakran előfordul, hogy a másik nyújt nekünk valamit és csak állunk szájtátva, hogy ezzel most mi a fenét kezdjünk, hisz nem kértük. Ő pedig adja, mert azt mondtuk neki: adjon kérés nélkül, önmagából kiindulóan ...

Az erőszakmentes kommunikáció sok minden más mellett ezeket is érthetővé és elfogadhatóvá teszi számunkra és segítségével beletanulhatunk abba, hogy érdemes,  és hogyan érdemes kérni. Ezen kívül a kezdő tanfolyamon megtanulhatjuk, milyen konfliktusforrások vannak a verbalitásunkban, azokat hogyan kerülhetjük el; miként mondjuk el a véleményünket úgy, hogy a másik ne  róla szóló ítéletet halljon belőle; mi a különbség szimpátia, sajnálat és együttérzés között; hogyan mondjunk úgy nemet egy kérésre, hogy az a másik számára elfogadható legyen, stb.

Ez a tanfolyam kezdőknek, újrakezdőknek és azoknak szól, akik szeretnének majd a jövő év elején induló trénerképzésemre járni (azaz esetleg másnál már megtanulták az EMK-alapokat, de fontos meglátnunk, hogy tudunk-e együtt dolgozni). 30 órán át tanulunk, elsősorban azt, hogyan fejezzük ki önmagunkat az EMK segítségével. Erre épül majd újabb 30 óra, ami sokkal inkább a másik meghallásának képességét erősíti bennünk, azaz az empátiát, EMK-ul.

Helyszín: szervezés alatt, a jelentkezők létszámának függvénye.
Időpont: 2017. október 7-8. és 21-22. 10-18 óra között
Jelentkezés és részletek: jszentpeteri@gmail.com (tárgy:EMK), vagy +3630-2515554

Szeretettel várok minden érdeklődőt!

Julianna

1996 óta tanulom, tanulmányozom az Erőszakmentes Kommunikációt. 2000 óta tanítom és
2013-14-ben trénerképzést is vezettem már.



2017. július 27., csütörtök

Bedő Imre: Férfienergia


Lassan olvasom. Nem azért, mert nehéz olvasnom, hanem mert (belső kényszerből) fel kell dolgoznom. Végigvinni az olvasottak miatt bennem hirtelen felbukkanó reakciókat. A mélyebb, lassú integrálás meg amúgy is történik :).
A ma reggeli adag pl. mindössze 3 oldal volt.

A sok mindenből ma néhány:

1. A családfelállítás szerint fontos, hogy a világban és életünkben való boldogulásunk érdekében rend legyen a rendszerünkben.
E könyv olvasása kapcsán döbbenten ébredtem rá, hogy bár én gyermekeim apját tekintettem "elsőnek" az én rendszeremben, ez nem az igazam. Vele éltem sok évig, hozzá kötődtem leginkább, őt szerettem legerősebben, vele építettem fel a családom; mégsem ő az első az én soromban.
Mert volt előtte egy fiatalember, akit ugyan sosem zártam ki a múltamból és nem felejtettem el, sőt a gyermekeim és az apukájuk is tud a létezéséről, mégsem számítottam be a "csapatomba".
Fontos volt, mint a múltam része, mint komoly érzelmi, szeretetteli kapcsolat, de: a rendszeremből kihagytam.
Megdöbbenek ezen a vakfoltomon!
(Amikor rájövök, hogy ez így van/volt, szomorú, csalódott és elkeseredett leszek, mert belátásra és rendre van szükségem, ezért azt kérem, mondjam meg, kész vagyok-e Jenőt beállítani az őt megillető helyre!
Válaszom: Kész még nem vagyok, de szándékomban áll. Nem vagyok kész, mert azt hiszem /a folyamatom e szakaszán/, hogy ezzel Lacit - gyermekeim apját - fosztom meg valamitől, ami neki jár. Hiába tudom, hogy nem így van - most még van egy ilyen hit bennem.
Itt megkönnyebbültem emlékeztetem magam, hogy van egy nagyon jól működő EMK-s gyakorlatom a hitrendszerek felülvizsgálatára és megváltoztatására :)!)

2. Olvasás közben újra, meg újra rámtör a megkönnyebbülés: van reményem.
Remény arra, hogy vannak férfiak, akikkel közös az értékrend, ha családról, gyerekekről, férfi-nő kapcsolatról van szó. Remény arra, hogy van férfi, aki mellém tud állni, aki bírja az iramot. Aki bírja erővel, kitartással, önbecsüléssel. Aki nem futamodik meg egy ponton: történetesen azon a ponton, amikor nem csak azt kell nyújtania, amit ő akar, hanem időnként azt is, amit én szeretnék kapni. Mert a szeretet szükséglet, amit mindenki őrá jellemző módon tud megélni, azaz adott cselekedeteket fordít szeretetnek. Ha a másik ezen a módon is ki tudja mutatni a szeretetét, akkor megjön a választottság élménye is. A tudat, hogy a másik pont engem akar, nem egy általa elképzelt nőt, aki történetesen az én külsőmben bújt el.

3. A nőket egyébként szőr mentén említi csak a szerző (hisz másról szól az írás, történetesen a férfienergiáról :)), de hát én meg folyamatosan mellé teszem magamat, magunkat.
Most az olvasott szakasz miatt: a szülőségben.
Bedő Imre azt írja, hogy a férfivá váláshoz szükséges a beavatás az erőfeszítéseken keresztül, a női nemnél pedig a gyermekszüléssel megtörténik a (felnőtt)nővé és anyává válás.
E ponton elkezdek belül vitatkozni. Mert igen, szerintem is így van, amíg úgy gondoljuk mi nők, ha eljön az ideje, hogy családot akarunk. Azaz, amikor nem csak gyereket akarunk, hanem anyává is akarunk válni.
Azaz nem csak az örömökre, hanem a feladatokra is készen állunk. Arra pl., hogy a szülés egy fizikai fájdalommal járó természetes folyamat. Mert ennek átélése: beavatás.
Amikor a 9 hónap nem a vizsgálatok végtelen sora, aggódás a csinos vonalak elvesztése miatt (hisz lehetünk csinos várandós nők), hanem felkészülés az anyaságra.
A sok császármetszés, az epidurális érzéstelenítés a szülés alatt, a szülés misztériuma helyetti hospitalizált folyamat, amikor nem a szülésre, hanem a következő kórházi tennivalóra (hogyan feküdjek, mit mond az orvos, nem esett-e le a hasamról a szívhangvizsgáló, fájáserősségmérő tappancs, stb) figyelünk, megfoszt bennünket ettől a beavatódástól.
Pedig ennek a folyamatnak a végigvitele, az, hogy a hatalmas fájdalom semmivé törpül az örömben: szükséges ahhoz, hogy kibírjuk az álmatlan éjszakákat, hogy örömmel és mondhatni könnyedén pelenkázzunk, mossunk, főzzünk, takarítsunk, vasaljunk, járjunk játszótérre (utóbbi: városi anyaként). Vagy legalábbis abban, hogy ne mártírként, szenvedve tegyük mindezt.
Mindennek következtében pedig erősödik női mivoltunk tudata, az önbecsülés, hogy képesek vagyunk ezekre a dolgokra, tehát elég jó nők vagyunk. Elfáradunk, sokszor kimerülünk, de mindezt elégedetten tesszük és feltöltődünk általa az újabb feladatokra.
Persze mindig is fontos csinosnak is lenni, a saját egyéb szükségleteket is figyelembe venni - a többieké mellett.
No és vannak nők, akik felnőtt nővé tudnak válni akkor is, ha valamiért megfosztódnak az anyaság élményétől. Talán pont ezen csalódottság, fájdalom megélésén keresztül ...

Tudom, hogy mindez az én olvasatom.
Minden olvasónak mást nyújt, mást mond ez a könyv. De meggyőződésem, hogy azoknak, akik figyelmesen olvassák, sokat ad - nemtől függetlenül. Tisztánlátást, megértést, rendet teremt.
Szóval szívesen ajánlom figyelmetekbe!
Mindemellett, attól tartok: folyt köv. :)